Jump to content

Kevesebb gyermeket vállaljunk a környezet védelméért?

2014. 11. 04. 11:29

A szakemberek a világ túlnépesedése miatt arra figyelmeztetnek, hogy ha nem szabunk határt egyre növekvő fogyasztásunknak és szaporodásunknak, azzal nem csupán a környezetet és az állatvilágot, de végül az emberiséget is elpusztítjuk.

Egy brit háziorvos, Pippa Hayes második gyermekének születése után sterilizáltatta magát, mint állítja, a környezetünk védelmét tartva kizárólag szem előtt. A most 56 éves orvos szerint az emberiség kibillentette a természetet annak egyensúlyából, amivel nem csak a többi fajnak, de idővel az embereknek is a vesztét okozza. Éppen ezért úgy gondolja, felelőtlenség egy házaspárnak kettőnél, az egyedülálló szülőknek pedig egynél több gyermeket vállalnia, erről pedig az egészségügyi szakembereknek kellene felvilágosító beszélgetéseket folytatni a pácienseikkel. Természetesen senkit nem akar semmire sem kényszeríteni, de a témáról való beszélgetést rendkívül fontosnak tartja.

Nem Hayes az egyetlen, aki úgy gondolja, az emberiség szaporodását erősen korlátozni kellene a környezet védelmének érdekében. Van, aki úgy véli, világunk sokkal élhetőbb lenne, ha kevesebb emberrel kellene osztoznunk rajta, de olyan is akad, aki egyáltalán nem vállal gyereket környezetünk védelme érdekében.

Egy nemrégiben elvégzett felmérés alapján úgy tűnik, az emberek kétharmada úgy gondolja, a környezet védelmét is figyelembe kellene venni, amikor családot tervezünk.

-Miközben félelmetes sebességgel halnak ki fajok körülöttünk, az emberiségnek el kellene azon gondolkodni, hogy ez vajon milyen ok-okozati összefüggésben áll a mi túlnépesedésünkkel és technológiáinkkal. –figyelmeztet Chris Packham természetvédő.

Jules Pretty környezetvédelemmel foglalkozó egyetemi professzor szerint nem is a túlnépesedésen van a fő hangsúly, hanem az elharapódzott fogyasztásunkon. Pretty azt állítja, hogy az lenne az ideális, ha egy házaspárnak sikerülne a fogyasztását ugyanazon a szinten tartania a gyermekük érkezése után, mint előtte volt. Ez szerinte nem feltétlenül jelentene komoly problémát, minden egyénnek saját döntése kell hogy legyen, a közös, egészséges jövőnk érdekében.

(The Guardian, kép: comicvine.com)