Talán mindenki megtapasztalta már saját ízlésében, hogy az változhat. Arra gondolok, hogy például gyerekként gyűlöltem (igen, nem csak simán nem szerettem) a mazsolát és ez az undor odáig fajult, hogy minden mazsolás ételt alapjában véve elutasítottam. Akkor is, ha az amúgy finom lett volna, de az a plusz hozzávaló számomra teljesen ellehetetlenítette annak fogyasztását. Aztán anyuka lettem. Talán ez hozta a változást bennem. Ma már megeszem a mazsolát. Nem mondom, hogy imádom, de nincs is az a mérhetetlen undor bennem. Azért sem, mert nem akartam, hogy a saját ízlésemmel befolyásoljam a kislányomét. Lehet, hogy ő szeretni fogja a mazsolát és ne miattam változtasson ezen. Így is lett. Szereti. Inkább én igazodtam hozzá és együtt esszük.

Nos, a magánéletünkben való boldogulásunk terén is mutathatunk nagy módosulást. Kislányként elképzeljük a hátralévő életünket boldog feleségként, anyaként, aki minden téren sikeres és légisesen tud mozogni mindenben, amit csak csinál. Aztán felnövünk és teljesen mást produkálunk, mint amit egyszer elképzeltünk. Nyomokban tapasztalhatjuk az álmainkat, de lehet, hogy olyan könnyen szertefoszlik, mint ahogy kialakult.

Abban reménykedünk, hogy húszas éveinkben miénk a világ. Előttünk az élet, a karrier, az utazás, az ismeretszerzés, a fejlődés, de még harminc előtt megállapodunk, családot alapítunk. Túl a harmincon és egyedül sem ijedünk meg még annyira, mert ilyen modern világot élünk és egyáltalán nincs késve semmi. Várunk, keresünk, de a herceg nem érkezik. Még mindig magasan van a léc, nagyjából olyan magasan, mint kislány korunkban. A herceg fehér lováról akár hajlandóak vagyunk lemondani, de a herceg kinézetéről nem.

A harmincas táblát elhagyva azért már van bennünk némi félsz. Pláne, ha a környezetünkben, esetleg a családban a hozzánk hasonló korúak már boldog családban élnek és több gyerkőcöt is nevelnek. Akkor jön a villámcsapás érzése, hogy „úristen, nekem még kapcsolatom sincs”. De még mindig erősen ragaszkodunk az elképzeléseinket abban, hogy milyen az ideális férfi számunkra. Kapcsolatok jöhet és mehetnek, de ha a harmincas éveinkben nem tudunk felmutatni egy stabilat, akkor meginoghatunk saját értékeinkben. A tanulságokat levonva igyekszünk tovább haladni, de mégis nehezebb újrakezdeni az ismerkedés, randizgatás.

Ha még a harmincas közepén sincs állandó kapcsolatunk, akkor talán már adunk az igényeinkből, de még mindig az álomképhez közelit keressük és várjuk.

Időközben lehetnek kapcsolataink, de egyikben sem leljünk igazán önmagunkat, akkor negyvenesen már hajlunk a kompromisszumokra. Már nem feltétlenül csak a külsőségek számítanak. Talán fiatalon sem így volt ez, de megérve, tapasztalatokkal, sok sírással felvértezve és azáltal megerősödve talán már sokkal jobban számít a humor, a közös beszélgetések száma és minősége. Már sokkal fontosabb a sárm helyett vagy mellett az, hogy a kapcsolatunkban igazi társra leljünk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!