Mert az élet nem mindig habos torta. Tele van tűzdelve nehézségekkel, és a baj sokszor csőstül érkezik életünkbe. Ilyenkor nehéz megmaradni optimista, pozitív szemléletű emberként. Még nehezebb a rossz dolgok megélése közben szeretnünk magunkat. Leharcoltak, kedvetlenek vagyunk, amikor úgy érezzük, hogy minden ellenünk van. Azt kívánjuk, hogy bárcsak érne már véget a rossz szériánk, tudnánk megoldani a gondjainkat a lehető legjobban, vagy pedig milyen jó lenne most máshol, vagy legalábbis más bőrében lenni.

Amíg ilyeneket jár az agyunk, addig ugyan nem foglalkozunk a saját problémánkkal, talán éppen ezért olyan általános, hogy az emberek szeretnek más életében okoskodni. Legalább abban, ha a sajátjukban nem tudnak.

Másik út lehet az önsajnálat, amely ugyancsak gyakori az emberek között. Kinél hosszabb, kinél pedig rövidebb ideig tartó ez a sebnyalogatós időszak, ám a problémák megoldásához így sem kerülünk közelebb. Eljöhet az a pont, hogy rádöbbenünk, ha mással foglalkozunk, vagy túlságosan sajnáljuk saját magunkat, de egyik sem visz előre. Ez a felismerés időszaka, és akkor jöhet az, hogy felállunk, megrázzuk magunkat.

Miután kellően sokat sajnáltuk önmagunkat, és arra is rájöttünk, hogy bármekkorát is hibáztunk, azt meg nem történtté nem lehet tenni, akkor az önsajnálat helyett el kell fogadni hibáinkat is. Amint ez megtörténik, az azt jelenti, hogy nemcsak felismertük a problémát, de abból még profitálni is lehet. Tanultunk az életről és magunkról valamit, amit be lehet építeni és a továbbiakban plusz ismerettel gyarapodva a kellemetlenségeket már rutinosabban ki tudunk kerülni.

Hibáztunk? Tévedtünk? Mint minden ember, aki tesz valamit. Fogadjuk el és tiszteljük magunkat annyira, hogy ezeket el tudjuk engedni. Meg kell bocsátani magunknak egykor elkövetett bűneinket. Nem megy? Akkor tenni kell az ellen, és ha valami nyomja a lelkünket, akkor oldjuk a feszültséget. Tisztelnünk és szeretnünk kell magunkat annyira, hogy évekkel ezelőtti sebeket nem nyalogatunk, és nagy terheket nem cipelünk tovább. Ha egyszer végre elfogadni akarjuk magunkat, akkor begyógyítjuk a sebeket, megszabadulunk régóta hurcolt lelki nehézségektől és magunkra figyelünk.

Aki önmagát tiszteli és becsüli, az teljesen tisztán látja saját magát kívül belül, mint ahogy azt is tudja, hogy milyen cselekedetét mi vezérelte. Ezért, ha negatív szóbeszédet hall vissza magáról, azt elengedi a füle mellett és megbocsát annak, aki ezt elindította róla. Saját lelki ismerete tiszta, más bajával meg nem foglalkozik. Ez is az önszeretet megnyilvánulása. Aki szereti önmagát, az elengedi a múlt sérelmeit. Mindenki mögött lehet megromlott párkapcsolat, de igazán elengedni a másikat, azt is jelenti, hogy nem szidja a világnak egykori szerelmét. Elváltak útjaik, és minden a lehető legjobb időben történt. Az élet ilyenfajta felfogása azt engedi meg, hogy tovább haladjunk saját utunkon és megtegyük a lépéseket az új és talán sokkal jobb felé. Mert abban mindig bíznunk kell, hogy a boldogság elérhető.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!