Jump to content

Támad a Föld!

2014. 07. 10. 11:08

A Nasa tudósait többek között az a kérdés is foglalkoztatja, hogy hogyan tudnának az emberek sikeresen megtelepedni más bolygókon. Az egyik ötlet szerint az emberi géneket baktérium formájában juttatnák el messzi planétákra.

Egyes elméletek szerint a Földön úgy alakult ki az élet, hogy azt egy aszteroida mikrobás formában hozta el távoli bolygókról. Ha ez valóban így volt, akkor felmerül a kérdés, vajon képesek lennénk-e ezt fordítva is eljátszani, azaz kiküldhetnénk saját nyomainkat, hogy így ’benépesítsünk’ más bolygókat is.

’A jövő már itt van’ fesztivál keretében a Nasa egyik mérnöke, Adam Seltzner ennek a lehetőségeiről is beszélt Washingtonban. Az egyik ilyen projekt teljesen elképzelhetőnek tartja, hogy a Tejút-rendszer bolygóin belül embereket ’nyomtassunk’ valahová.

Az első ilyen csillagközi utazást 2112-re tervezik, addig ugyanis számos technikát kell még továbbfejleszteni, többek között létre kell hozni egy ’generációs űrhajót’, mely bár lassan mozog, de önfenntartó, hosszú távú populációval rendelkezik. A Nasa eddig százezer, a Darpa egy millió dollárral járult hozzá a fejlesztésekhez.

Egy másik, hasonló projekt keretében pedig az emberi genomot küldenék el messzi planétákra, baktérium formájában.

Hogy ezekből a baktériumokból hogyan fog az ember kifejlődni a bolygókon, az még vita tárgyát képezi. 

(Daily Mail, kép: news.com)