Jump to content

Eredményes állásinterjú

2018. 06. 16. 19:00

Megérett arra a jelenlegi állásod, hogy lecseréld? Esetleg létszámleépítés volt és neked menned kellett? Vagy többet érzel magadban, mint amit jelenlegi helyed ad? Akkor új munkahelyet kell keresni.

Ha munkahely keresésére adjuk a fejünket, akkor önéletrajzot kell készíteni. Ez jelentheti a belépőnket. A tapasztalt álláskeresők már jól tudják, hogy hiába nyújtanak be több jelentkezést is, csak töredékük az, ahonnan egyáltalán valamilyen reagálást visszakapnak. Egy újabb lépcsőfokot jelent, ha behívnak állásinterjúra. Mindenképp biztató, ami azt jelenti, hogy az önéletrajzunkban, jelentkezésünkben olyat találtak, amely az adott cég életébe belefér, munkánkkal, szakértelmünkkel segíthetnénk az ott folyó munkát. Nincs értelme valótlanságot megemlíteni az önéletrajzban, hiszen, ha szembesítésre kerül sor, akkor nagyon visszataszító lehet, ha a valóságban ez egyáltalán nem is igaz.
A jó tanácsok közé tartozik az is, hogy bármilyen és bármennyi állást is megpályáztunk, azokat mentsük el, mert sok kellemetlenségtől tudjuk megkímélni magunkat akkor, ha tudjuk, hogy a vonal másik végén melyik munkaadótól és milyen pozíció betöltésének ügyében keresnek.

Az állásinterjú a személyes találkozás lehetősége, amikor sokkal hitelesebben megmutathatjuk, milyenek vagyunk valójában. Mindenképp jó benyomást szeretnénk elérni az adott cég vezetői előtt, hiszen már az is nagy dolog, ha találkozóra kerül a sor. A személyes higiénia, a megfelelő öltözék alapfontosság akkor, ha el szeretnénk nyerni leendő munkaadónk tetszését. Az önéletrajz alapján választottak ki, ezért már papírforma alapján alkalmasnak tartanak a munkakör betöltésére, ám nem mindegy, hogy milyenek vagyunk valójában.
Ne csak magunkra legyünk igényesek, hanem arról is tudjunk meg minél többet, hogy hová megyünk interjúzni. Megnézhetjük a munkaadó honlapját, facebook oldalát, ismerősök körében is kérdezősködhetünk.
Építsünk fel magunkban azokat a szakmai tapasztalatokat, amiket el szeretnénk mondani, ha arra kíváncsiak lennének. Nem az óvodától kell kezdeni, az legyen tömör, lényegre törő. Arra is válasszal kell készülni, ha megkérdezik, hogy mit várunk az állás betöltésétől, milyen motivációk vezérelnek minket.
Sok munkavállaló készségesen válaszol az állásinterjún feltett kérdésekre, de nem mer kérdést feltenni. Pedig nem rontunk ezzel, ha nem esünk túlzásokba, inkább érdeklődést jelez a munkaadó számára.

Nemcsak a megjelenés és a felkészültség segíthet abban, hogy megnyerőek legyünk a munkaadó szemében. Kutatásokat is folytattak annak érdekében, hogy kiderítsék, milyen arckifejezés az, ami hatásos lehet egy állásinterjún. A több száz résztvevővel elvégzett kutatás eredménye az lett, hogy ha az alany arcán mosoly jelenik meg, akkor szimpatikusabb, intellektuálisabbnak tűnő. Ha arcunk boldogságot sugároz, szemeink érdeklődőek és tágra nyíltak, szánk mosolyra görbül, már sokkal megnyerőbbek vagyunk akkor is, ha még meg sem szólaltunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: oasdom.com, flexjobs.com, metro.co.uk)