Szerkesztőség
2014.03.04.
Ki mondta, hogy nem lehet belőlünk Freddie Mercury, vagy Michael Jackson? Még a tévécsatornák zenei tehetségkutatójába sem kell jelentkeznünk, elég ha beszerzünk pár régi lemezborítót, és egy kattintással valóra válthatjuk legmerészebb álmainkat is – persze csak ha megelégszünk a látszattal.
Szerkesztőség
2014.03.04.
A mai nap, azaz a húshagyó kedd a nagyböjt előtti utolsó nap, amikor még kényeztethetjük magunkat mindenféle finomsággal. A világ számos táján ilyenkor palacsintát sütnek az asszonyok, de van, ahol kifejezetten ennek a napnak szentelt palacsinta-futást is rendeznek.
Szerkesztőség
2014.03.04.
Életünket teljes mértékben meghatározzák azok a fogyasztói döntések, amelyeket nap mint nap hozunk. Melyiket vegyem? Ezt, vagy azt? Az árucserén túl azonban érdekes belegondolni abba, hogy szerteágazó választási lehetőségeink szabadabbá is tesznek-e minket.
Szerkesztőség
2014.03.03.
A világon szinte mindenütt kizárólag embereket lehet temetőkbe örök nyugalomra helyezni. Egy virginiai törvényhozó azonban azt reméli, most mindezt megváltoztathatja.
Szerkesztőség
2014.03.03.
Csak idő kérdése volt, míg valaki előrukkol a forradalmi ötlettel. Egy amerikai start-up vállalkozás, a Spritz felismerte a felgyorsult világunkban jelenlévő igényt a gyorsolvasás elterjesztésére.
Szerkesztőség
2014.03.02.
Ha eddig úgy érezte, gyermekét nehéz korlátok közé szorítják és sok mindennel leterhelik az iskolában, akkor mindenképp nézze meg, mi folyik a tantermekben a világ másik végén!
Szerkesztőség
2014.03.02.
Bár minket, magyarokat sokkal inkább zavar, ha értelmetlennek tűnik egy dalszöveg, az amerikaiak közel sem ennyire finnyásak. Megnéztük, hogy itthon mely slágerekhez társult a legérthetetlenebb dalszöveg.
Szerkesztőség
2014.03.01.
A Harry Potter filmek főszereplője, Daniel Radcliff egy új szerep kedvéért kénytelen volt többek között a hajnövesztés és a hosszú loknik gyötrelmeivel is megbirkózni.
Szerkesztőség
2014.03.01.
Holnap kerül megrendezésre az Oscar-gála, immár 86. alkalommal. Bizonyára sok izgalmat tartogat az idei díjátadó, amelyek közül az egyik legnagyobb, hogy Leonardo DiCaprio büszkélkedhet-e szobrocskával vagy idén is a jelöléssel kell beérnie. Addig is nézzük meg az elmúlt évek Oscar-díjátadóinak legérdekesebb történelmi pillanatait.
Szerkesztőség
2014.03.01.
A modern házasság intézménye új kihívások elé állít bennünket. Ami száz évvel ezelőtt elegendő volt egy jó kapcsolat fenntartásához, az a mai házasságokhoz édeskevés. Több energia-befektetéssel azonban sokkal boldogabb kapcsolatot és kielégítőbb életet tudhatunk magunknak, mint bármikor a történelem során –állítja a szakember
Szerkesztőség
2014.02.28.
Fontos, hogy a szüleink, barátaink elfogadják választottunkat? Milyen hamar bújunk ágyba egy friss kapcsolatban, és mikor gondolkodunk el azon, hogy komolyabbra fordítsuk a szót? Amerikai kutatók ezeknek a fontos kérdéseknek járt utána.
Szerkesztőség
2014.02.28.
Első pillantásra valószínűleg mindenki azt hiszi, hogy a lenti képen egy gyönyörű zsiráf látható. A látvány valóban csalóka...