Oxfordi kutatók azt állítják, omega-3 tartalmú kapszulák szedése, vagy olajos húsú halak fogyasztása lényegesen javítja a gyerekek éjszakai nyugalmát. A halakban található omega-3 zsírsavak segítségével a kutatásban résztvevő gyerekek tovább aludtak, és éjszaka is kevesebbszer ébredtek fel.
Az oxfordi egyetem kutatói négy hónapon keresztül omega-3 tartalmú táplálékkiegészítőt adtak rosszul alvó gyerekek egyik csoportjának, míg a másik csoport csak placebót (azaz semmiféle gyógyhatással nem rendelkező, semleges tablettát) kapott. A kutatók emellett a gyerekek csuklójára erősített szenzorok segítségével monitorozták öt éjszakán keresztül az alvásukat.
A vizsgálatban összesen 352 hét és kilenc év közötti gyerek vett részt, olyanok, akiknek egyébként olvasási nehézségei voltak az iskolában. A szülők által kitöltött kérdőívből az is kiderült, hogy tíz gyerekből négy alvási problémákkal is küzdött.
A vizsgálat eredménye szerint azok a gyerekek, akik napi rendszerességgel kaptak omega-3 kiegészítést, átlagosan 58 perccel aludtak tovább társaiknál, illetve az éjszakáik is sokkal nyugodtabban teltek. A kutatás eredményei nemcsak az éjszakai pihenéssel, de az iskolai teljesítménnyel is szorosan összefüggenek, hiszen ha egy gyerek nem alussza ki magát rendesen, a tanulmányaiban is könnyen elmaradhat.
A szakemberek azt javasolják, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek hetente kétszer fogyasszanak olajos húsú halakat, mint a lazac, a hering, ponty, vagy harcsa.
A brit kutatás fényében kiváltképp aggasztó az a tény, melyszerint a magyar lakosság halfogyasztása a legalacsonyabb Európában. Míg a portugálok megesznek fejenként 55 kiló halat is évente, addig mi összesen 4 kilogrammot.
Egy 2008-ban végzett felmérés szerint az emberek 32%-a azért nem eszik ma halat Magyarországon, mert fél a szálkától, 32%-a büdösnek tartja, 21% pedig az ízére panaszkodik. Egy másik érdekesség, hogy nemek szerint is megoszlik a halfajták kedvelése: míg a nők a lazacot szeretik jobban, addig a férfiak inkább pisztrángot látnak szívesen a tányérjukon.
Kép: anutritionisteats