Jump to content

127 éves a világ legidősebb embere

2014. 09. 05. 11:25

Egy évszázad és közel három évtized alatt bizony sok víz lefolyik a Dunán. A matuzsálemi korú mexikói asszony elárulja, mi a hosszú élet titka!

Leandra Becerra Lumbreras 1887 augusztus 31-én született, azaz a napokban ünnepelte a 127. születésnapját. E tekintélyes korral pedig ő lett a világ legidősebb embere.

Lumbreras asszony családja szerint a hosszú élet titka a csokoládé, a rengeteg alvás, az, hogy sohasem házasodott meg és hogy sokat harcolt.

Unokája, Miriam Alvear a mexikói El Horizonte-nak nyilatkozatában elmondta:

-Mindig is olyan nő volt, aki küzdött. Még egészen két évvel ezelőttig is varrt és szőtt.

Lumbrerasról azt is beszélik, hogy egy nőkből álló csapat, az Adelitas vezetőjeként harcolt a mexikói forradalomban.

A matuzsálemi korú asszony élete egyetlen tragédiája, hogy hosszú kora miatt kénytelen volt eltemetni öt gyermekét, és húsz unokája közül is jópárat. Az utolsó kilencven évesen hunyt el 2013-ban.

De szerencsére azért még így is nagy, szerető család veszi körül, Lumbreras 73 dédunokával és 55 ükunokával büszkélkedhet.

Mivel a születési bizonyítványát még negyven évvel ezelőtt elveszítette egy költözés során, a mexikói hatóságok most készülnek számára újat kiállítani.

(Metro, kép: nnc.mx)