Jump to content

Vizesblokk

2016. 03. 16. 18:00

Testünk nagyját ez az elem alkotja, kívül és belül is jótékony, sőt bolygónk felszínének nagy részét is ez alkotja, mi az? Persze, hogy a víz.

Kék bolygóként is szoktuk emlegetni a Földet, hiszen az űrből nézve valóban kék a sok víz miatt. Ám ennek a rengeteg víznek csak körülbelül három százaléka alkalmas emberi fogyasztásra. Egy milliárdnál többen szomjaznak. Habár soknak tűnik bolygónk vize, de az olyan vékony réteget képez a felszínen, hogy ha egybegyűjtenénk – ebbe a mennyiségbe beletartoznak a jégsapkák, a felhők és mindenféle víz, amely a Földön van –, akkor egy 1400 km átmérőjű cseppet kapnánk.

Sokáig azt gondoltuk, hogy a Föld a legvizesebb bolygó, de kiderült, hogy az Európát, vagyis a Jupiter egyik holdját jégréteg borít, és a jég alatt hatalmas óceán van.

Az óceán gyönyörű, de egyben ijesztő hely is. Számos olyan élőlényt rejt, amelyet még nem sikerült felfedezni a mélység miatt. A mélytengeri lények igen különleges, sokszor nagyon bizarr külsőt öltenek, de nem csak emiatt félelmetes a hatalmas víz, hanem kimutatták, hogy literenként három milliárd vírust tartalmaz.

A mélységben a hatalmas nyomás, sötétség és látszólag sivár körülmények között is megdöbbentően sok életformát találtak a kutatók. Ezek a lények sokszor olyanok, mintha egy idegen bolygó szülöttei lennének. Megdöbbentő, hogy a Föld felszínén élő állatokat, növényeket már megszoktuk, ismerjük látványukat, és mennyire más képet mutatnak a mélytengeri világ élőlényei.

A víz az egyetlen olyan elem a Földön, amely három halmazállapotában is megtalálható. Vagyis gőz, víz és jég formájában is előfordul a természetben.

A víz szabályozza bolygónk hőmérsékletét. A víz felmelegedéséhez sok energia szükséges, és ezt a nap nem tudja hamar felmelegíteni.

A legtöbb helyen elérhető közelségben van a víz, bármikor hozzájuthat az ember, ettől függetlenül mégis az emberek több mint fele vízhiányos, vagyis nem fogyasztanak elég folyadékot. A szervezet folyadékhiánya olyan érzetet kelt az emberben, mintha éhes lenne, pedig valójában szomjas. A szervezet akár kismértékű folyadékvesztése is rövidtávú memória zavart, összpontosítási nehézséget okozhat.

Az üdítők nem jó folyadékpótlók, ugyanis vízelvonó anyagot is tartalmaznak. Nemhogy jót tennénk szervezetünknek, de ártunk azzal.

(Forrás: thinglink.com/kép)