A Current Biology nevű biológiai folyóiratban jelent meg a japán Azabu Egyetem kutatóinak tanulmánya, amelyben a kutyák érzelmeit vizsgálták, egyebek mellett, hogy négylábú barátaink is képesek-e örömkönnyek hullatására.
Kikuszui Takefumi, a kutatás vezetője rámutatott: kapcsolat áll fenn a kutyák könnyezése és a bennük feltörő, pozitív érzelmek között. Hozzátette, hogy az érzelmi reakciót az oxitocin hormon magyarázza.
A „szeretethormonként” emlegetett oxitocin az agyban termelődik,
és az anya és gyermek közti szoros kapcsolat, valamint a szülés beindítása és tejtermelődés fokozása révén fontos szerepe van a szülésben, de ez a hormon felelős az embertársaink felé irányuló bizalomért, megértésért és együttérzésért is.
Kikuszui azután kezdett el foglalkozni a témával, hogy néhány évvel ezelőtt az egyik pudlija világra hozott egy alomnyi kiskutyát: miközben az újszülött kutyákat ápolta, észrevette, hogy az anyjuk könnyezett. A kutatónak ekkor ötlött föl a fejében, hogy az oxitocin állhat a megnövekedett könnytermelődés hátterében.
Korábbi megfigyelésekből a tanulmányban részt vevő kutatók már megállapították, hogy
mind a kutyákban, mind gazdájukban oxitocin szabadul fel a kettejük közti interakció során.
A kutatásból kiderült az is, hogy a kutyák nem hullatnak könnyeket olyan emberek láttán, akiket nem ismernek, azonban hozzáadott oxitocin hormon hatására gyarapodtak könnyeik.
A kutatók megállapították, hogy a kutyák könnytermelődése fokozódik az emberek által örömtelinek, boldognak megélt helyzetekben, arra azonban továbbra sincs válasz, hogy negatív érzelmekre is ugyanígy reagálnak-e.