A pezsgőbontás ünnepi esemény és varázslat is egyben, amely mindenképp a különlegességet hangsúlyozza. A több évszázada létező italt történetek lengik körül, amelyek mindegyikére nincs bizonyíték.
Dom Pérignon bencés szerzetes a húszas éveinek legvégén a hautvillers-i apátság pincemesterévé lett. Az apátság a Champagne borvidékén van, ahol leginkább a szőlőtermesztéssel, kék szőlővel foglalkoztak. Az ünnepek közeledtével, borral kívánta megünnepelni a jeles alkalmat. Ahhoz, hogy minőségi italt szolgáljon fel rendtársai számára, belekóstolt a palackba, és ennyit tudott mondani: „a csillagokat iszom” - tartja a legenda. A mai pezsgő nem létezhetne, ha nincs megfelelő palack. Ez Sir R. Mansell angol tengernagy nevéhez fűződik, ugyanis I. Jakab királyhoz terjesztette elő kérelmét, miszerint az üvegolvasztó kemencék felfűtését ne fával, hanem szénnel valósítsák meg. Célját elérte, a szénnel való fűtés sokkal nagyobb hőt termelt, így az égésterméknek köszönhetően az üvegek sötétzöldek, majdcsak feketék lettek. Még az üveg vastagsága is nőtt, így sokkal hatékonyabban védhette a benne rejlő kincseket. Dom Péringnon számára pedig éppen ilyen üvegekre volt szükség, mert a kellő falvastagság biztosította a palackban uralkodó túlnyomás elleni védelmet. Abban az időben még így is igencsak nagy üvegtöréssel kellett számolni Pérignon szerzetesnek, ugyanis több mint felét szétrepesztette az erjedési folyamatok alatt keletkező gázok. Amikor egy pezsgő elkészült, eszmei értéket képviselt, igazán drága italnak számított, éppen ezért csak keveset és kevesen fogyasztottak belőle. Nem volt tömegcikk.
Az apátsági területen vörös szőlővel foglalkoztak, mégis a belőle készült bor fehér, amely amiatt van, hogy a szőlőt azonnal lepréselik, így nem kerül bele az az anyag, amely beszínezi a bort. Az eredeti, Dom Pérignon pezsgő színe csakis fehér, amely kék szőlőből készül. Ettől függetlenül ma már mindenféle színárnyalatban forgalmazzák ezt az italt. Az üvegen kívül a lezárás is fontos tényező volt. Dom Pérgnon elvetette a parafa dugót, így anyagot feszített ki az üveg szájára, amelyet zsinórral rögzített a palack nyakán.
A cukrot véletlenszerűen adagolták, amely ahhoz vezetett, hogy gyakorta robbantak szét a palackok. Egy kémikus, nevezett Chaptal volt az, aki rámutatott a cukormennyiség szabályozására. Az egyetemi professzor hívta fel a figyelmet arra, hogy a megfelelő cukor adagolásával szabályozható az, hogy mennyi szénsav keletkezzen a palackban. Az eljárást Chaptal után chaptalizációnak nevezték el.
Több személy fontos felismerése és munkája során tökéletesedett az, amelyet ma pezsgőként fogyasztunk. Az italon túl szükség volt az üveg és a dugó fejlesztésére is, hogy a palackban tartott nedű minél hosszabb ideig épen megmaradhasson.
(Kép forrása: chateauasia.com)
