Jump to content

Mi okozzuk vagy amúgy is időszerű?

2015. 10. 03. 12:00

Az éghajlatváltozás nem újkori jelenség. Folyamatosan változik, de mi emberek abba beleavatkozva csak felgyorsítjuk ezt a folyamatot. Vagy mégsem? Már a felvilágosodás korában is tanulmányok tárgya volt az éghajlati változásokat befolyásoló tényezők felderítése, azonosítása.

Fejlődik az emberi tudás és vele együtt a technika is. Egyre többet tudunk meg a Földről, hogy mi, miért és hogyan zajlik. Teljesen biztosak azonban nem lehetünk akkor sem, ha a kérdésekre megtudjuk a választ, ugyanis az szinte biztos, hogy legalább egy újabb megoldandó kérdést vet fel.

A klímaváltozást egyesek teljesen természetes folyamatnak vélik, hiszen a földtörténet során több ilyet átélt már bolygónk. A Föld belső ingadozása munkálkodik a háttérben. Egy másik csoport pedig abszolút azt vallja, hogy csakis az ember tehet a kialakult helyzetért. Az ezen a véleményen lévő vannak most túlsúlyban. Az ember kihasználja a saját bolygóját. Meg vagyunk arról győződve, hogy mindentudás van a kezünkben, ez pedig olyan hatalommal vértez fel minket, amely semmi akadályt nem jelenthet az emberiségnek. Valóban sok mindenre rájöttünk már, de a nagyja még megoldatlan, hiszen a bolygónk mozgásába sem tudunk beleavatkozni, eltéríteni, pedig már nagyon fejlettek vagyunk.

Az is nagy igazság, hogy a klímaváltozás mindig is a Föld sajátjáé volt, hiszen régen is volt, most is van. Annyival másabb napjainkban a helyzet, hogy az ember a tudását igyekszik kiaknázni, felhasználni azért, hogy ne tudják szabályok közé szorítani. A természetre utaltságot igyekszik elkerülni, ehhez pedig minden tudását és technikáját beveti.

Tudósok megfigyelése szerint a bolygónk melegedési ciklusa nagyjából százezer évenként érvényesül, hiszen a Föld Nap körüli pályája is változik, ez van hatással a kék bolygóra. Kihat ránk a naptevékenység, a kozmikus sugárzás, a csillagpor mennyisége is. A Nap mellett a Hold is hatással van a Földre, körülbelül negyvenezer évenként változik a bolygó dőlésszöge is. Egyes kutatók szerint ezt az ember, ha akarná, sem tudná befolyásolni, míg más tudósok az embert és a környezetre mért hatásait véli a klímaváltozás egyedüli felelősének. Az éghajlatváltozással kapcsolatos világméretű intézkedéseket kívánnak megfogalmazni és elindítani.

(Kép forrása: postgrowth.org)