Mégis magányos nők tucatja vallja azt, hogy milyen jó a szinglilét. Bizonyára így éli meg az, aki egy sokáig haldokló, sok huzavonát megélő kapcsolatból lábalt ki. Az állandó viták, az egymás elkerülése együttélés során senki számára nem hiányzók, így ha szakításra kerül a sor, akkor szinte fürdőzünk abban, hogy végre egyedül lehetünk, nem kell kerülgetni a másikat, nem kell megfelelni senkinek. Így mehet ez jó sokáig, hiszen a rossz kapcsolatból kiszabadulni olyan érzés, mintha a börtöncellát szakítaná fel az ember és végre újra a friss levegőn, a szabadban találná magát.

Újra fel kell építenünk önmagunkat, lelkünket és talán átgondoljuk egész életünket. A szakítással, válással megváltozhat az életkörülményünk, talán lakhelyet is váltunk. Nem mindegy, hogy milyen minőségben történik a szakítás és az új élet megkezdése. Ha velünk szakítottak, még mélyebb sebet üt a szíven, mintha a problémák átbeszélése után közösen jutunk arra az eredményre, hogy elérkeztünk a végéhez. Még így is lehet fájdalmas, de jobban feldolgozható.

Az egyedüllétnek tehát lehetett választott és örömteli formája, míg az lehet gyötrelmes, állandóan szerelem és társ után sóvárgó mivoltja. Ám még a legboldogabb szinglilétet is áthathatja a magány szele. Főleg, amikor a környezetünkben lévő boldog párokra téved a tekintetünk. Még a szívünk is összeszorul. Tedd a szívedre a kezed, és úgy mondd, hogy nem így van.

Mégis váltig állítja sok szingli, aki nemcsak nem él párkapcsolatban, hanem tényleg magányos is, hogy rendben van az élete. Kit akarnak becsapni? Leginkább saját magukkal teszik. Senki sem gyenge csak azért, mert vágyja egy másik ember szeretetét, szerelmét, fizikai közelségét. Mégis nehéz ezt kimondani, hiszen manapság menő szinglinek lenni. Az egyedülállóságban pedig benne rejlik a szabadság, a „csak magamnak való megfelelés”, az, hogy senkihez nem kell alkalmazkodni. És milyen jó is az.

Csakhogy ennek az egyedülállóságnak lehet hátulütője is. Egyedülállónak lenni nem feltétlenül jelenti a magányt is, de átcsaphat abba. Attól fogva pedig nyomorultul érezhetjük magunkat, aki nem talál egy olyan társat magának, aki el tudná viselni. Önértékelési problémákkal, elszigetelődéssel járhat, ha az egyedüllét átlépi a magány küszöbét.

Be kell vallanunk magunknak is, ha erre a pontra elérkeztünk. Önismeretből jeles. Kiszámíthatatlan, hogy mit hoz a jövő, de hiba azt várni, hogy végre valaki megszeressen, ha saját magunkat sem kedveljük úgy, ahogy éppen vagyunk. Vissza kell hozni magunkat a valóságba, a jelenbe, széppé kell varázsolni azért, hogy más is megcsodálhassa és osztozhasson benne.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!