Az amerikai nők hazafias kötelessége lett, hogy nem viseltek fűzőt, ezzel az ’áldozatukkal’ ugyanis felszabadult 28,000 tonna acél, amit hadászati célokra lehetett felhasználni. A fűzőviselés amúgy sem lett volna ezekben az időkben a legalkalmasabb viselet, hiszen a háború során számos nőnek kellett gyárakban dolgoznia, ahol igen kéyelmetlenné tette volna a munkát a merev acélmez.
És mivel a melltartó messze több mozgásteret és kényelmet biztosított a fűzőnél, az előbbi diadalútja a békekötés után is töretlen maradt.
Az eslő melltartót azonban sokkal hamarabb alkották meg, még az időszámításunk előtti 14. század antik Görögországában. Ekkor a cél a tartáson kívül a domborulatok felfedése és kihangsúlyozása volt.
Az első modern melltartó feltalálása az amerikai Caresse Crosby nevéhez fűződik, akit saját nagyméretű keblei, (és az ebből fakadó nehézségei a fűzőkkel) ihlették. Az üzlete azonban nem volt elég sikeres, így a szabadalmi jogokat később eladta a Warners Brothers társaságnak, akik szépen fellendítették az üzletet, hatalmas nyereségre szert téve.
A melltartók azóta számos átalakuláson mentek keresztül a divat függvényében.
A sportmelltartó 1977-ben lépett a pályára, amikor Lisa Lindahl és gyerekkori barátnéja, Polly Smith elkészítette az első prototípust két szuszpenzorból (azaz altest-, avagy tökvédőből...). Így hamarosan már különösebb lobogtatás nélkül futhatott minden nő.
A melltartóméretezés az 1930-as években jelent meg először, addig mindenki egy általános méretet hordott, amit ezért rugalmasabb anyagból készítettek. Ám mivel a méretezés gyártónként, üzletenkét, országonként és márkánként eltérő lehet, igen valószínű, hogy a nők nagy része nem a neki legmegfelelőbb méretű fehérneműt hordja, főleg hogy ha még azt is számításba vesszük, hogy a mellünk az első, amin azonnal érzékelhető lesz a testsúlyunk ingadozása.
Érdekesség még, hogy a világ leghatalmasabb keblével, egy terjedelmes 38KKK számmal egy brazil nő büszkélkedhet, aki tíz plasztikai műtéttel érte el, hogy immár soha többé ne lássa a saját lábujjait.
A világ legdrágább melltartóját Gisele Bundchen viselte egy 2000-es divatbemutatón. A vörös szatén anyagú darabot thai rubintok és gyémántok ékesítették és 15 millió dollárt kóstált.
(Today I Found Out, kép: zimbio.com)