Azt veszed észre, hogy egyre többet eszel? Mintha gyomrod káptalan lenne, és nem tudna megtelni? Még ha nem is látszik meg az ember alakján, nem jelentős a súlygyarapodás, akkor is
Hálás lehet a sorsnak az, akinek ragyogó a bőre és szinte semmilyen bőrhiba nem mutatkozik meg arcán. Ők vannak kisebb százalékban. Egy nőnek mindig van valami aggálya magával szemben, sokszor
A nők éltető eleme lehet a vásárlás. A mozgatórugója lehet egy napnak, amikor megtehetjük, hogy nyakunkba vesszük a boltokat és olykor céltalanul, máskor pedig bizonyos darab megvásárlása céljából hódolunk a
A nőknek két problémája lehet. Az, ha nem akar (már vagy még) gyermeket, ennek ellenére mégis teherbe esik, de többen vannak azok, akik bármit megadnának azért, hogy végre pozitív terhességi
Hosszú a hajad, de már unod? Állandóan csak kiengedve, vagy éppen ellenkezőleg, csakis lófarokba kötve, csattal felfogva vagy képes hordani hajadat? Akkor már elgondolkodhattál azon, hogy valamit kezdeni kellene azzal
Hölgyek, ki hogy vélekedik, de tény, hogy a szakáll divat, és hódít a férfiak körében. A lustább, borotválkozni nem szeretők ideje jött el. Kultúránként változó a férfiak szakállhoz fűződő viszonya,
Legtöbbünk testén feltűnik néhány barnás, aprócska folt, az anyajegy. Habár teljesen természetesnek vesszük, hogy bőrünkön megjelennek az anyajegyek – kinek kevesebb, kinek több, kinek nagyon sok – mégis a normálistól
Arcunkon a leghangsúlyosabb a szemünk, ám annak színét egyáltalán nem mi választjuk meg. Színes kontaktlencsével megváltoztatható és extrémmé is tehető, de alapjában genetikailag meghatározott.
A nők és férfiak életének is megkeserítője a szőr. A férfiak lusták borotválkozni, megoldás erre a borosta és a szakáll, bajusz viselete. Ám a hölgyeknek is gondjaik vannak a testszőrzettel.
A celebvilágból számos olyan hírt vagyunk kénytelenek befogadni, amelyek arról szólnak, hogy sztárok jelentek meg nagyobb eseményen pompás, stílusos ruhában, mindezt melltartó nélkül. Ők teszik jól?
Még a telet tapossuk, de lelkünkben már megpendülnek a tavasz húrjai. Egy-egy napsütéses téli nap olyan érzést kelt bennünk, mintha már közeledne az enyhébb és nyíló évszak. Február van, az
Mi nők szeretjük a puha, kellemes tapintású bőrt. Vannak azonban olyanok, akiknek ez csak álom. A sarkunkon lévő száraz, repedezett bőr nem csak kényelmetlen, hanem akár fájóvá is tud válni.