Jump to content

A szépség nem a ruhamérettől függ

2014. 05. 10. 15:14

„Egy nő ruhában igazán nő, mérettől és alkattól függetlenül” - ez a hitvallása Simon Renátának, aki egy hat- és egy hároméves kislány anyukájaként döntött úgy, hogy saját vállalkozásba fog, és nőies, stílusos ruhákat kínál 44-es mérettől. A Beautik nevű plus size webshop tulajdonosa a korábbi alkalmazotti biztonságot adta fel azért, hogy saját álmát megteremthesse.

 

Vállalkozást elindítani embert próbáló feladat, főleg, ha két kisgyermek anyukájaként kell helytállni. Renátát az Európai Uniós támogatással megvalósult két éves projekt, a Gyerevissza program segítette az elindulásban, amely kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse az anyukák számára a visszatérést a munka világába. A projektben a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Tudatos Életért Egyesület működött együtt.

Renáta élt a kínálkozó lehetőséggel, és a program segítségével létrehozta saját vállalkozását. „Egyrészt nem akartam napi 8-10 órát távol lenni a kislányaimtól és a férjemtől, lemaradni a bölcsis és ovis ünnepségekről, másra bízni a gyerekek gondját és örömét. Az egyetlen megoldásnak az tűnt, ha vállalkozó leszek, így tudom megvalósítani a rugalmas időbeosztást. De legalább ennyire fontos szempont volt, hogy olyannal akartam foglalkozni, amivel azonosulni tudok” - meséli Simon Renáta, miért is döntött az önálló cég megvalósítása mellett. 

A csinos anyukát saját élményei sarkallták arra, hogy betörjön a plus size piacra. „Az első gyermekem születése után megváltozott az alakom, már nem tudtam ugyan úgy öltözni, mint azelőtt, de továbbra is igényem volt arra, hogy csinos és nőies legyek.” A vásárlás, ahogy sok más olyan nőnek, akik az alkatuk miatt nem számítanak átlagos konfekcióméretnek, Renáta számára is igazi trauma -lett. „Másodrangú vásárlóvá váltam. Gyakran közölték velem, hogy ilyen- méretet ők sosem tartottak. Ha pedig volt is méret, rémesek voltak azok a ruhák... Egy idő után – hogy elkerüljem a személyes vásárlás okozta feszültséget – elkezdtem a neten felkutatni a plus size webshopokat, de itt sem jártam sikerrel, nem találtam meg azt, amire vágytam. Egy ponton arra jutottam, hogy ha nincs olyan hely, ahol én szívesen vásárolnék, hát megcsinálom! Így született meg a Beautik webshop.” - meséli Renáta a kezdetekről. 

Bár nem könnyű mindig tökéletesen zsonglőrködni az idővel és a teendőkkel, a harmóniát sikerült elérnie a magánéletében is: „Mióta vállalkozónő vagyok, a több feladat, munka ellenére is boldogabb és kiegyensúlyozottabb lettem: mikor a lányaimmal vagyok, csak rájuk figyelek, igazán velük vagyok. A vállalkozásban pedig sokat segít a gyerekeimtől kapott szeretet, támogatás és nyitottság, amit én tanultam tőlük.”

Minden nehézség és kétség ellenére – ami a vállalkozás sikerességével kapcsolatban időként elengedhetetlenül felmerül – Renáta nagyon élvezi a vállalkozói létet. „Megfizethetetlen az a szabadság, hogy én döntöm el kivel dolgozom együtt, hogyan osztom be az időmet és a feladataimat, milyen irányba viszem tovább a vállalkozást. Én sikerként élem meg, hogy belevágtam, hogy a terveink szerint haladunk, és hogy mennyi mindent elértünk az elmúlt egy évben. Szeretnénk a hazai plus size női ruházati kereskedelem fontos szereplője lenni, a térképre már felkerültünk. A webshop mellett egy saját üzletet is tervezünk, ahol közvetlenül a vevőket és a kiskereskedőket is kiszolgálnánk.”

Renáta a Gyerevissza program több résztvevőjével került szoros üzleti és baráti kapcsolatba, a SEED MentoringProgramjának résztvevőjeként pedig egy tapasztalt vállalkozó, Kádár Tímea segítette az első lépésekben. „Nagyon jó érzéssel tölt el és biztonságot ad, hogy kezdő vállalkozóként tudok kihez fordulni, ha elkeseredem, kétkedem vagy csak egy kis biztatásra van szükségem. Nem engedték el a kezemet, őszintén odafigyelnek rám, terelgetnek, náluk fontos vagyok.” - emeli ki a Beautik vezetője az alapítvány munkatársainak szerepét.