Jump to content

Tévhitek a testünkről, amit felejts el örökre

2016. 10. 01. 23:14

Most akkor mikor kell fogat mosni? Fogyaszt-e a light kóla? 10 egészségügyi alapvetés, amit gyerekkorunk óta hallunk, mégsem igazak.

1. Lefekvés előtt tilos a kávé

Hányszor hallottam, hogy ne igyak kávét este, mert különben nem tudok majd aludni. Nos, ez még sincs így, a japánok kutattak, embereken kísérleteztek, és arra jutottak, hogy azok, akik kávéivás után (kb. 200 mg koffein) szunyókáltak húsz percet, sokkal éberebbnek érezték magukat, jobban teljesítettek a számítógépes teszteken, mint akik kávé nélkül dőltek le arra a húsz percre. Mi a magyarázat? A 20 perces pihenő éppen akkor ér véget, amikor a bevitt koffein mennyisége beüt, megtisztítja az agyat egy adenozin nevű anyagtól, és növeli az éberséget. „Az adenozin az álmatlanság és az aktivitás mellékterméke – mondja Allen Towfigh, New York-i neurológus. – Ahogy az adenozinszint emelkedik, fáradtabbnak érezzük magunkat. A pihenés kitisztítja az adenozint az agyból, és ha ezt az adenozinblokkoló hatású koffeinnel párosítjuk, kipihentebbnek érzi magát az ember.” 

2. Minden étkezés után azonnal moss fogat!

Újabb alaptézis, amit már oviskorunktól tanítanak nekünk – ahogy nézem a saját gyerekeimnél, még mindig tartja magát –, hogy ebéd után menni kell fogat mosni. Az angol Fogszakorvosok Egyesületének elnöke, Howard R. Gamble azonban másra jutott. Szerinte rögtön étkezés után ne mossunk fogat, főleg akkor ne, ha azok savas ételek voltak, mivel a savas kaják – citrusfélék, sportitalok, paradicsom, kóla (diétás és sima is) – meglágyítják a fogzománcot, s olyanná válik „mint a nedves homokkő”. Az ilyen ételek fogyasztása utáni azonnali fogmosás csak fokozza a savas folyamatok roncsoló hatását. Gamble szerint minimum 30-60 perc várakozásra van szükség fogmosás előtt, hogy ne károsodjon a fogunk.

3. Fogyni csak úgy lehet, ha keveset eszel

Aki fogyókúrázott már életében, szembesült azzal az utasítással, hogy minden fogyás titka, hogy keveset kell enni. Pedig kicsit sem így van, lehet rendesen enni, csak épp nem mindegy, hogy mit. Amy Goodson dietetikus szerint ha 100 kalóriányi kekszet, ropit, bármi hasonlót veszünk, éhesebbek maradunk, mintha valami jelentősebbet ettünk volna. „Egy kisebb adag szénhidrát bevitele nem csinál semmi extrát a szervezetben, csak növeli a vércukrot, és éhségérzetet kelt.” Goodson azt ajánlja, hogy válasszunk inkább fehérjéket vagy zsírt, például sajtot, almát vagy húst, mivel ezek felpörgetnek, és el is telítenek. A végére így még kevesebb kalóriát is fogyasztunk, mint a kekszekkel.

4. Az energiaital mindig felpörget

Az energiaital – nem értem, miért – engem sosem pörgetett fel, maximum hányingerem lett tőle, úgyhogy az én életemből és függőségeim közül kimaradt. De van olyan ismerősöm, aki ezzel kel fel reggel, hogy márpedig neki félliternyi energiaital nélkül el sem kezdődik a nap. A fent említett dietetikus szerint az igaz ugyan, hogy az energiaitalokban ötször annyi a koffein, mint a kávéban, de a felpörgető hatás hamar elmúlik, és olyan mellékhatások jönnek elő, mint az idegesség, az ingerlékenység, a heves szívverés – és a hányinger. Plusz az energiaitalok sokszor a központi idegrendszerre serkentő hatást gyakorló taurint tartalmaznak, és átlagosan 50 gramm cukrot (ami több, mint 13 teáskanál). Ez az édes lé hirtelen fölnyomja a vércukorszintet, ami aztán hirtelen le is esik, és az ember már nyúl is egy másik energiaital után.

5. Puffadás ellen ne igyál vizet!

Tartja magát az a hiedelem, miszerint ha puffadtnak érezzük magunkat, akkor a vízivás csak ronthat a dolgon. Dr. James Lee, az Orange megyei Szent Joseph Kórház gasztroenteorológusa szerint azonban pont az ellenkezője igaz: inni kell sok vizet, mert gyakran ez a megoldás a problémára. „Ha például valaki puffasztó hatású, magas rosttartalmú diétán van, a szervezetének a működéshez sokkal több vízre van szüksége. A víz keveredik a vízben oldódó rostokkal, és zselészerű anyaggá alakul. Ez az anyag befolyásolja a belek mozgékonyságát, és csökkenti a puffadás tüneteit.” Egyébként maga a vízhiány is okozhat felfúvódást, mivel a szervezet saját magától von el vizet, ami szintén felpuffaszt.

(Forrás: texashealth.org, nlcafe.hu)