A gyerek hajlamosabbak a külső alapján megítélni bárkit. Bár ez jellemző a felnőttekre is, de esetünkben már jóval több minden közrejátszik. Tény azonban, hogy az elsődleges inger vizuális, így nagyon fontos, hogy másokat milyennek látunk. Ahogy nekünk felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is nagyon fontos az idegen ember arcberendezése, ugyanis ez alapján ítélik meg, hogy az adott személy vajon mennyire megbízható, mennyire érdemes a bizalmukra. Ez azt jelenti tehát, hogy a gyermekek minél vonzóbbnak ítélnek meg valakit, annál inkább barátkoznak vele, annál inkább szeretik a közelségét.
Már kora gyermekkorban kialakul az az emberi tulajdonság, miszerint másokat a fizikai jegyek alapján ítélünk meg. Még csak arra sincs szükség, hogy ez szociális alapon kifejlődjön bennünk, így születünk. Erre csak nemrégiben jöttek rá a szakemberek. Azaz egyáltalán nem tudták jó ideig, hogy annak megítélése ki a szimpatikus, kit fogadnak az emberek a bizalmukba, az vajon egy lassú folyamat, amely az élettapasztalat során, tanulással, a szocializációval alakul ki, vagy pedig már minden egyes emberben meglapul a születésekor?
A kísérletek során beigazolódott, hogy a gyerekek nagyon következetesek abban, hogy arc alapján kiben bíznak meg és kiben nem. Ennek megítélésében a legnagyobb szerepe az idegen arcának van. Ha a gyermekben negatív érzelmeket vált ki a személy arcberendezése, akkor cseppnyi bizalmat sem táplál az idegen felé. A gyermek által szépnek, kedvesnek ítélt arcú személyhez vonzódik inkább.
Nem új keletű dolog ez, az evolúció során alakult ki bennünk. Szükségszerű is, amely hozzásegít ahhoz, hogy elkerüljük a rossz társaságot, nem kívánatos személyeket.
Az azonban egyáltalán nem ismert még, hogy újszülött kortól egészen felnőtt korig hogyan változik a szépséghez való viszonyunk.
A gyerekek hamar felismerik, hogy ki az, aki igaz ember, és az, aki megbízhatatlan. Ez a képesség már egész kicsi korban működőképes. Vagyis már életünk korai szakaszában is a külsőségek alapján döntjük el, hogy a szimpatikus és ki nem az, és ahogy telik fejünk felett az idő, ez csak erősödik bennünk.