A technika, az orvostudomány fejlődésével él bennünk egy utópisztikus kép, hogy minden fájdalom és hosszú várakozás nélkül megkapjuk a nyálból vett minta elemzését. Belépve az orvoshoz nem kell kényelmetlen helyzetbe kerülnünk a vetkőzéssel, semmi fájdalommal nem jár majd az a teszt, amellyel megállapítják egészségünk mértékét.
Mint ismeretes, a nyál egy emésztőnedv, amelynek nagyon nagy hányada a fültőmirigyben, a nyelv alatti mirigyben és az állkapocs alatti mirigyben, míg piciny százada a szájüreg nyálkahártyájában termelődik. A nyál szerepe nem csak az étel emésztésében van, hanem a száj nyálkahártyájának védelmében is szervesen részt vesz. Emellett védi a fogakat a szuvasodástól, a hangképzésben is funkciója van.
Minden napszakban más és más a nyálunk mennyisége. Dél környékén nő meg a nyáltermelés, illetve az étkezés előtt és után legnagyobb a nyál mennyisége. Azonban este, nyugalmi állapotban szinte egyáltalán nem állít elő a szervezetünk nyálat. A nyálelválasztás sebessége függhet életkortó, nemtől, testünk hidratáltságától, az ételektől, italoktól, káros szenvedélyektől. Nyálunk tartalmaz természetesen vizet, fehérjéket, ionokat, immunglobulinokat és hormonokat is. Ha a nyálképződés nem olyan, mint lennie kellene, akkor a felső légúti megbetegedések esélye megnő, romlani kezdenek a fogak.
Napjainkban már nem csak a DNS-vizsgálatokhoz vesznek nyálmintát, hanem alkalmazzák betegségek és fertőzések felderítésére, legális és illegális szerek kimutatásához is. A nyál kapcsolatban van a vérrel, így a vérkép változását kicsi késéssel a nyálból is ki lehet mutatni. A nyál mennyiségi és minőségi változása rámutathat egészségi állapotunk milyenségére, valamint bizonyos betegségek kialakulására. Az egészséges nyál összetételéhez viszonyítva fertőzéseket, betegségeket lehet azonosítani. Nem csak a szervezet károsodását tudják már a szakemberek megállapítani, hanem a betegségek kialakulásának rizikóját is képesek kimutatni a nyálból. Rendszeres sportoláskor annak összetétele is változik, így az edzettség szintje is megmutatkozik.
Fotó: oralcancernews.org