Jump to content

66 éves topmodell

2014. 08. 28. 21:10

Azt hinnénk, hogy a modell, aki betölti 30. életévét már kiöregedett a szakmából. Ez így is van, de vannak néha túlélők, akik nem hogy még munkát kapnak, de istenítik is őket. Bemutatjuk nektek Linda Rodin-t, aki már 40 éve a szakmában van.

Linda Rodin büszke korára, sőt még azt is elárulta, hogy hány éves. „Nem gondolom, hogy a 66 az öreg. A divat kultúrájában már a 26 is öreg.” – mondta Rodin. „Sok barátom van, akik jóval öregebbek, mint én és mégis ugyanúgy fiatalnak érzik magukat. A szépség és divatiparban idegen madárnak tűnök, de a világ szélesebb körében nem.”

Attól függetlenül, hogy magabiztosnak érzi magát a bőrében, nem veti meg a beavatkozásokat és különleges szépségipari krémeket.

„Azt gondoltam, hogy istenien nézek ki, amíg be nem töltöttem a 60-at, őszintén, semmi rosszat nem láttam magamon. Tetszett, hogy arcom keskenyebb lett az idővel. Próbáltam feltöltéssel három évvel ezelőtt, de aztán egy nap belenéztem a tükörbe és az gondoltam: ’Valami nem stimmel’. Az állam egyre nagyobb lett, és nem számított, hogy a bőröm simább volt, mégis nem nézett ki szépen rajtam a változás.” – ismerte be.

„Egyszer egy olyan fotózáson voltam, ahol Photoshop-pal kijavították a testhibáimat. Úgy néztem ki, mint egy marslakó. Mondtam nekik, hogy ezt így nem adhatják ki, de aztán rájöttem, hogy mindenkit megretusáltak a magazinban, kortól függetlenül, így végül hagytam. Egyébként tetszett, ahogy kinéztem, csak egyszerűen csalásnak éreztem.”

Egy újabb példa, hogy 50 felett is lehet jól kinézni!

Forrás és fotók: vogue.co.uk