Az egy dolog, hogy a reklámkészítés vérmes és izgalmas világa mellett a ’60-as évek Amerikájába enged betekinteni, s az áhított New York pezsgését kaptam faluszéli nappalimba. Ott vannak a tökéletesen felépített karaktereket megformáló színészek. A főszereplő Don Drapert alakító Jon Hamm – Fekete Ernő kombó…. hmmmhmmm. Ám mindenek feletti elragadtatással figyeltem az irodák, lakások nagyvonalú berendezését és a kifinomult részleteket. Hiteles tükör a korszakról és én elmerültem a tárgyak, felületek, minták, formák és színek utánozhatatlan harmóniájában. A profizmus gyenge kifejezés e belső terek megtervezésére. Számomra ez maga az enteriőr kultúra felsőfokon. Mi ehhez képest egy lakberendező iskola?

A kulturális fenomén kérem szépen a mid century modern stílus. Ez az, ami bővelkedik földszínekben, fűszerezve mustár- és narancssárgával, türkizzel. Amelyben keveredik a klasszikus, a modern és a retró némi skandináv design felütéssel. Mi még csak kóstolgatjuk, máshol össznépi rajongással kevert buzgó étvággyal veselkednek neki az otthonteremtők, s viszik a számomra pazar stílus jegyeit és formáit az unalmas falak közé. Hogy miért menő? Mert sallangmentes és otthonos egyben. Mintha benne lenne valamiféle határozott férfias megjelenés vegyítve a női nem finom érzékiségével. Nincsenek burjánzó színek, harsány minták. Ez maga a design, kortalan megjelenéssel. A nem nagy mennyiségben felvonultatott tárgyak tökéletes összhangja miatt egy pillanatra sem érezzük, hogy minimális lenne a berendezés.

A karakteres teakfa, tölgy és rózsafa nagy comeback-jét eredményezte a stílus elterjedése. Ott a falon, mint panel, s elképesztő szépséget kölcsönöz a felületnek. Megjelenik az asztalon, komódon, karfás széken, fotelen. A kárpitok, drapériák visszafogottak, épp csak az a kis finomság, ami felteszi az i-re a pontot, s alkot harmóniát a formatervezett, olykor túl szögletesnek vélt bútorokkal. Ámulatba ejtő az az érzék, amellyel a kecses asztali és függőlámpák készültek, első ránézésre végtelenül egyszerű, valójában nagyon is átgondolt burákkal, naná bekerültek a filmbe. Mintha nem 50 éve játszódna, megragadnám bármely design remekművet, Eames széket s el nem engedném soha. Még majdani unokáim is ámulnának a tökéletes tervezésű darabokon.

Gondolom azon már meg sem lepődünk, hogy ismét beköltöznek az enteriőrökbe a térelválasztók, ami jól mutatott fél évszázaddal ezelőtt, miért ne tündökölhetne ma is.

Ez a tűzött ágyvég sem elhanyagolható látvány. Nézz csak körül bármely mai magazinban, itt van és velünk él.

Mesterien ötvöz e stílus a klasszikus vonalakat a modern szemlélettel. És itt a titok, ezért teremt divatot. Barátkozzatok vele, észre sem veszitek és beszivárog életetekbe. Egyszercsak leküzdhetetlen vágy érződik egy ’60-as éveket idéző (akár eredeti) markáns bútordarab megszerzésére, s onnantól nincs visszaút, lassan ahhoz idomul minden a környezetében. (Az igény kielégítésére persze nagyon gyorsan reagált a bútorgyártás, textil és tapéta tervezés. És ez így van rendjén.)

Engem megfertőzött. Egyelőre nézem tovább a képernyőt és gyűjtöm az ötleteket.

(fotó: midcenturymodernist.com, mayanhandballcourt.com, decoist.com)