Folyadékkal teli mesterséges méh kifejlesztésén dolgoznak amerikai orvosok, remélve, hogy az eszköz segít megreformálni a súlyosan éretlen koraszülött babák kezelését, jelentősen javítva a túlélési esélyeiket.
Sok nagyon fiatal dönt úgy, hogy életének túl korai szakaszában kipróbálja a cigarettázást. Mennyire hatásosak a dobozokon megjelenő képek és feliratok?
A magyar munkavállalók harmada gondolja úgy, hogy akkor sem maradhatna otthon, ha egy beteg családtagot kellene ápolnia. A Randstad Workmonitor adatai szerint egész Európában mi teszünk legkevesebbet az egészségünk megőrzéséért.
Bár a szülők igyekeznek tudatosan táplálni gyermeküket, 1 éves kor után a kicsiknél is fellépnek ugyanazok a táplálkozási hibák, mint a felnőtteknél, ez pedig túlsúlyhoz, elhízáshoz és közvetve súlyos betegségek
Anyagias világot élünk. Ebben kell eligazítani és útjára bocsátanunk csemetéinket is. Fontos a pénzügyekről rendszeresen beszélgetni a családon belül.
Az, amivel már a középiskolába való lépésükkor szajkóznak a felnőttek a diákoknak, most egyre közelebbi eseménnyé kezd válni. Nyakukon az érettségi.
Szülőként számtalan hibát elkövetünk a gyermekekkel folytatott kommunikáció során, ezek egy része óhatatlanul megtörténik, azonban ha kicsit odafigyelünk, sokat kiszűrhetünk közülük.
Tudtad azt, hogy állítólag mindent tízedik terhesség ikerterhességként indul? Azonban, mindössze százból egy esetben fordul elő, az ikerszületés.
Teremtsd meg a húsvéti hangulatot gyermeked számára néhány húsvéti mesével. Még közös elfoglaltságnak is kiváló lehet.
Igazi hungarikumnak számít és a gyermek-, tinédzser- illetve családgondozásban is kiemelt szerepet tölt be hazánkban a védőnői szolgálat. A védőnők feladatai az elmúlt 100 évben folyamatosan változott, igazodva a társadalmi
Meghallgathatod mások álláspontjait, elhihetsz dolgokat, de igazán csak a saját utadon és tapasztalataidon át élheted meg az anyaság minden velejáróját.
A serdülőkor önmagában nagy káosz. A lelki békéjét kereső fiatalt könnyű befolyásolni. Szülőként sokszor nehéz belelátni világukba, pedig kellene.