Jump to content

Az unalomból születnek a legzseniálisabb ötletek

2015. 04. 02. 11:19

Unatkozni természetesen senki sem szeret, pedig lehet, hogy több időt kellene szánnunk a plafon méla bámulására. Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy ha hagyjuk az agyunkat szabadon tűnődni, azzal erőteljesen megdobhatjuk a kreativitásunkat.

Dr Sandi Mann kutató szerint az unatkozás cseppet sem puszta időpocsékolás. Éppen ezért veszélyesek az okostelefonok, videójátékok, számítógépek és egyéb kütyük, mert ezek miatt már egyáltalán nem jut időnk unatkozni.

A kutató arra is figyelmeztet, hogy a gyerekeknek is nagy szüksége lenne olyan időszakokra, amikor nem csinálnak semmit, azaz a külső szemlélő számára éppen mérhetetlenül unatkoznak.

Hogy bebizonyítsa, mire gondol, Dr Mann műanyag poharakat adott nyolcvan felnőtt kezébe, majd arra kérte őket, hogy annyi féle képpen használják fel a poharakat, ahogy csak tudják. A kísérleti csoport egyik fele azonnal nekiugrott a feladatnak, míg a másiknak negyed órán keresztül kellett telefonszámokat írkálniuk. Érdekes módon ez utóbbi csoport jóval több ötlettel rukkolt elő a poharak felhasználását illetően. Ez a kísérlet egyértelműen azt bizonyította be, hogy az unalmasabb feladatok mennyire feltüzelik a képzeletet.

-Unatkozni egyáltalán nem olyan szörnyű, mint ahogy azt az emberek elképzelik. Nekem például a legjobb ötleteim akkor jönnek, amikor a munkahelyemre utazom. Amúgy ez egy üres időszak lenne, de mivel unom magam, a legkülönfélébb terveim születnek ilyenkor.

-A kütyüinknek köszönhetően azonban már teljesen elfelejtettünk unatkozni. –tesz hozzá Dr Mann. –Manapság már senki sem vár csak úgy a buszára, vagy a metróra, hanem rögtön előveszi az okostelefonját. Amint adódok egy-két percünk, azonnal a kütyüinket kezdjük el nyomkodni.

Dr Mann őszintén hiszi, hogy a gyerekeknek is jót tenne egy kis unatkozás. A baj csak az, hogy erre szinte már semmi lehetőségük nincsen manapság.

-Olyan, mintha rettegnénk attól, hogy a gyerekeink unatkozni kezdenek, holott az unalom nagyon hasznos tud lenni, ez ihleti a kreativitást is. Nagyon fontos készségük alakul ki, ha maguktól rájönnek, hogyan szórakoztathatnák magukat.

Dr Mann azonban arra is figyelmeztet, hogy ne essünk át a ló másik oldalára, mivel túlzásba vitt unatkozás már káros is lehet. Az unatkozó irodisták ugyanis gyakran fojtják alkoholba, vagy csokoládézabálásba unalmukat. Mint mindennél, itt is érdemes megtalálni a megfelelő egyensúlyt.

(Kép: pediatrics.com)