Ám még csak a felnőtt korig sem kell eljutni. Most már, tudatos felnőttként ráláthatunk gyermekeinkre és figyelhetjük, ahogy érnek, fejlődnek, nőnek. Látni, ahogy felcseperednek a csemetéink olyan, mintha egy élő moziműsor nézői lennénk. Tele van drámával, komédiával. Mint minden filmnek van valami csattanója, fordulata, és a saját életünkben is lehet több ilyen pont. Az egyik, amikor megszületik a gyermekünk, és később is találkozhatunk megdöbbentő helyzetekkel, mondjuk, amikor a gyermekünk kiskamaszkorba ér, és az addig bájos, kedves gyerkőc szinte villámcsapásszerűen undok kis akarnokká válik. Sok felnőttnek feladják a leckét a gyerekek, vagyis felnőttként is tanulnunk kell, méghozzá problémakezelést vagy más módszert kell találni a gyermeknevelésre.

Egyes kultúrákban ez olyan könnyen megy. A japán vagy a tibeti gyerekek olyan felelősségteljesek, higgadtak, tudják a dolgukat, szorgalmasak, szófogadóak és még sorolhatnánk azokat az erényeket, amelyeket saját gyermekünkben még nem tudtunk kifejleszteni. Miért nem?

Vegyük példaként a tibetieket, azok nevelési elveit. Ők a gyerekek első öt évében mindent megengednek, azaz nincsenek tiltások. Úgy bánnak a gyerekekkel, mintha aprócska királyok lennének. Mindent szabad, de nem ész nélkül. No, de egy kisgyermek másképp látja a világot, nincs félelemérzetük, a felnőtteknek kell terelgetniük. Tibetben sem hagyják rá a gyerekekre a dolgokat teljesen. Ugyan nem tiltanak semmit, de ami nem helyes cselekedet, abba belezavarnak, másfelé terelik. Nem alkalmaznak testi fenyítést és nem alázzák meg a gyerekeket.

Az öt és tíz év közötti gyerekek életében már ki kell alakítani azt, hogy ki kell venniük a részüket a munkából. Feladatokkal bízzák meg őket, amely egyben a kötelezettségük is. Az otthoni munkákba igenis segítsenek be képességeik és életkoruk szerint, amit meg is követelnek tőlük. Ha mégsem teszik meg, akkor büntetés a végeredmény, persze nem fizikai bántalmazásról van szó. Így kialakul bennük a felelősségtudat és meg tudják ítélni, hogy mi a helyes, mi nem az.

A kiskamasz 10-15 év közötti gyermekekkel már máshogy bánnak Tibetben. Segíteni kell abban, hogy egyre jobban önállósodjanak. Bármilyen fontos kérdésben, amelyben a gyermekek is érintett, ki kell férni a véleményüket.

A 15 évesnél idősebb gyerekekkel Tibetben már inkább felnőttként bánnak. Ekkor már nem lehet nevelni, csak azt élvezhetjük, amit a gyermekeknek kisebb korában tanítottunk.

Talán még nem késő átgondolni az előbb olvasottakat, és beépíteni saját nevelési módszereinkbe.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!