A terhesség 24. hetében minden kismama átesik egy nem túl kellemes vizsgálaton, amikor egy kora hajnali vérvétel után 75 gramm vízben oldott glükózt kell éhgyomorra lehúznia, majd 120 percen keresztül megpróbálni a gyomrában tartani az undorító löttyöt, amíg újra vért nem vesznek tőle. Ezután a labor kiköp egy értéket, amivel már akkor is riogatnak, ha csak közelít a határértékhez. Így voltam én öt évvel ezelőtt, koraszüléssel, magas vérnyomással, cukorbeteg babával ijesztgettek, majd a kezembe adtak egy teljesen értelmezhetetlen diétás előírást, élhetetlen mintaétrenddel. 

Mivel nagyon hamar rájöttem, hogy nem akarok fél zsömlékkel és negyed adag krumplipürékkel éhesen ájuldozni a hátralévő három hónapban, mélyen beleástam magam a tápanyagtáblázatokba, betéve tudtam minden étel szénhidrátértékét, és elég hamar rengeteg olyan alapanyagot találtam, amivel anélkül helyettesíthetem be a megszokott, de időszakosan tiltott ételeket, hogy éhen halnék. Ennek hatására aztán egy csomó olyan fogást sikerült kitalálnom, amik annyira jók, hogy cukor ide vagy oda, azóta is rendszeresen esszük. 

Semmi értelme egy darab fehér zsömle felét megenni, ahogy a diétás nővér akkoriban nekem javasolta, hiszen azzal nemcsak én maradok éhen, de a babának sem jut belőle semmiféle értékes tápanyag. Amikor összeállítottam az étrendemet, arra figyeltem, hogy olyan alapanyagokat válasszak, amik nagyon gazdagok mindenféle ásványi anyagban és vitaminban, és ugyanakkor laktatóak is amellett, hogy alacsony a szénhidráttartalmuk. Egy átlagos cukorbeteggel szemben nekem nagy előnyöm volt, hogy a kalóriabevitelre nem igazán kellett figyelnem, de azért nyilván nem ettem mindennap szalonnás-kolbászos rántottát reggelire.