Egy kutatás szerint ugyanis azok a nők, akiknek az apja tekintélyes részt vállalt az otthoni feladatokból, képesek voltak kevésbé hagyományos, viszont több sikerrel és pénzzel kecsegtető karriert választani maguknak. Az ugyanis, ahogyan a szülők felosztják egymás között a mosás, takarítás, bevásárlás feladatkörét, nagy mértékben befolyásolja gyermekeik gondolkodását is a nemi szerepeket illetően. A lányok esetében pedig különösen sokat nyomott a latban az, hogy mennyit látták édesapjukat a házimunka frontján tüsténkedni.
Azokban az otthonokban, ahol a háztartással kapcsolatos feladatok egyenlően vannak elosztva, a lányok is abban a tudatban nőnek fel, hogy a lehetőségeknek sokkal szélesebb tárháza áll nyitva előttük, állítja a kutatás vezetője, Alyssa Croft.
Ezekből az esetekből nyilvánvalóan látszik, hogy a tettek többet mondanak a szavaknál. Azokban a családokban ugyanis, ahol az apa csak verbális szinten adott hangot a nemi egyenlőséget támogató véleményének, de otthonában egy tradícionálisabb modellt tartott fenn, a lányok is inkább olyan nőies munkahelyeken tudták elképzelni magukat, ezért a tanárok, kórházi nővérek, könyvtárosok, vagy háztartásbeli anyukák szerettek volna lenni.
Összefoglalva a tanulmány üzenetét világosan látszik, hogy gyermekeink sikeres jövője miatt is a nemi egyenlőséget már az otthonainkban, ott pedig a tettek mezején kell megteremtenünk.
(Kép: telegraph)