Jump to content

Zrínyi-emlékév

2016. 10. 11. 17:00

Zrínyi Miklósra és tettei előtt tisztelegve 2016-ot Zrínyi-emlékévnek nyilvánította a kormány. A 450 évvel ezelőtti eseményekre úgy emlékszik meg hazánk népe, hogy számos programon keresztül elevenítik fel, mi történt 1566-ban.

Élt egy nagy költőnk és harcosunk, aki életét adta a hazájáért. I. Szulejmán szultán ostrom alá vette 1566 augusztus elején Szigetvár erődjét, melyet meg akart szerezni, csakhogy azzal nem számolt, hogy olyan erős védelemre találjanak, mint amit Zrínyi magyar és horvát katonáival tanúsított. A nyár végére a nagy hőség kiapasztotta Zrínyiék vízkészletét, és nem volt más lehetőségük, minthogy kitörjenek az erődből. Erre nem számítottak a törökök, és meg is hátráltak kicsit, de a túlerőt nem lehetett kordában tartani, így Zrínyi és katonái a vár kapujában haltak hősi halált.

Az emlékév már februárban elkezdődött, de egész évben programok, várták az érdeklődőket és egész évre ez lesz érvényben. Még a határvonalak sem szabtak gátat ennek a megemlékezésnek. Nem véletlen ez, hiszen Zrínyi Miklós költőnk hozzájárult ahhoz, hogy művein keresztül a magyarságtudat és az önazonosság tudata megerősödjön a magyarokban. Nem csak a magyarok emlékeznek Zrínyire, hanem Horvátország is emlékévvé nyilvánította 2016-ot. Ahogy Magyarországon, úgy Horvátországban is emlékbizottság alakult, a két ország pedig számos közös eseményt is szervezett. Még a törökök is ellátogatnak Szigetvárra, ahol I. Szulejmán szultán feltételezhető sírja található. Eddig sok helyen keresték a szigetvári csata idején, betegségben elhunyt Szulejmán sírját, ám talán most találtak rá igazán. A szigetvári szőlőhegyen oszmán kori települést és talán a nagy szultán síremlékét, vagyis türbéjére találtak rá. Még a sors is úgy időzítette ezt a leletet, hogy az emlékévhez kapcsolódjon, így még hangsúlyosabb lett a Zrínyi-emlékév.

Amit megírt és tett Zrínyi, az bele van foglalva a Himnuszunkba is, amelyet Kölcseynek köszönhetünk. A himnuszunk tehát mindazt közvetíti, amit Zrínyi egykoron tett. Egyáltalán nem csoda ez, hiszen történelmünk egy alappillérét jelenti az, amit Szigetváron Zrínyi Miklós tett.

Habár korábban szinte csak Szigetváron emlékeztek meg arról, amikor I. Szulejmán ostromolni kezdte Szigetvár erődjét, az emlékév célja éppen az volt, hogy az ország egész területén, minden korosztályhoz elérő programsorozatot biztosítsanak. Nem csak programokkal szolgálják a szigetvári csatára való megemlékezést, hanem belekezdtek a vár rekonstrukciójába is, amely 2017-ben fog befejeződni. Olyan falakat állítanak helyre, amelyeket már az évszázadok miatt életveszélyessé is nyilvánítottak.

A Zrínyi Miklósra emlékező év rendezvényeinek célja leginkább az volt, hogy mindenkihez eljussanak, minden korosztály találjon számára érdekeset.

(Forrás: marmalade.hu | oszk.hu, zmne.hu/képek)