Jump to content

Mégsem olyan hasznos a futás?

2014. 04. 11. 11:43

Amerikai kutatók azt állítják, azok, akik abból a célból tolják ki a határaikat a sportolásban, és végeznek extrém mennyiségű gyakorlatot, hogy tovább éljenek, reményeikben csalatkozni fognak.

Az Independent beszámolója szerint azok élnek a legtovább, akik visszafogottabban mozognak, azaz heti két-három órát töltenek csak futással. Legrövidebb várható élettartama azoknak van, akik vagy túl sokat, vagy egyáltalán nem futnak.

Bár a tudósok nem tudják megmondani, pontosan mi áll ennek a hátterében, úgy hiszik, hogy kapcsolatban lehet azzal, ahogy a kocogás kihat az egészségünkre.

A Pennsylvania-i Kardiovaszkuláris Kutató Intézet tudósai 3800 féfi és női futót vizsgáltak meg. A vizsgált alanyok átlagéletkora 46 év volt. Számításba vették a viszgálatok során azokat a gyógyszereket is, amiket az egyes résztvevők fogyasztottak, illetve, hogy dohányoznak-e, mennyire magas a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk. A résztvevők 70%-a állította magáról, hogy hetente több, mint 32 km-t fut.

Az eredmények alapján a kutatók arra jutottak, hogy sem a gyógyszerek, sem a dohányzás nem magyarázhatja meg, hogy miért azoknak volt a legrövidebb a várható élettartama, akik a legtöbbet futottak.

Ezzel természetesen nem azt akarják sugallni a kutatók, hogy senki ne menjen többet futni.

-Meg kell találni az optimális futásmennyiséget. A legelőnyösebb talán az, ha nem megerőltetve futunk heti két-három órát. –foglalta össze a tanulságokat a szakértő.

(Kép: well.blog.nytimes)