Jump to content

Túlélés az érettségihez. Szülőként te is segíthetsz

2017. 04. 28. 17:00

A tavasz sokaknak a természet megújulását, újjászületését jelenti, de a most végzős középiskolásoknak egyenlő a ballagással és az érettségi megkezdésével. Eddigi életük egyik legnagyobb feladata vár rájuk.

Vészesen közeledik a nap, amikor az elegáns ballagási öltözéket magára húzva a majdnem érett diák beül az iskolapadba, hogy megírja az írásbeli érettségi feladatlapjait. A véghajrában sok diák az utolsó időre hagyja a tanulást, ami kapkodást eredményez. Még aki rendszeresen tanult is, az most úgy érezheti, hogy semmit nem tud, ezért rohamtempóban ismétel át mindent tantárgyanként. Ha azonban nem módszeresen teszi valaki, csak megkavarja magát. Talán még nagyobbat hibázik, aki csak a véletlenre és a szerencsére bízza magát és semmit sem tanul azért, hogy sikeres érettségit tegyen.

Még vannak napok, amelyeket arra lehet szánni, hogy valamennyire helyére tegyék magukban a dolgokat a diákok. Érdemes az előző évek érettségi feladatlapjai között szemezgetni. Habár ekkorra már ezen túl kellene lenni, de még most sem késő megnézni, hogy milyen feladatok voltak az ezt megelőző években a különböző tantárgyakból.

Talán már minden diáknak megvannak a tételsorai, és a kidolgozott tételekből már lehet tanulni. Amíg egy-egy témát részletesen kidolgoz a tanuló, azzal a tanulást is szolgálja. Később azt már csak memorizálni szükséges és a fontos neveket, dátumokat, idegen kifejezéseket kell megtanulni.

Sok diák tanulási módszerére igaz az, hogy a tételek közül főleg azokra fektetnek nagy hangsúlyt, amelyeket nem tudnak. A tétel címe alapján átugrik több olyan tételen minden átolvasás nélkül, amelyről azt vallja, hogy tudja. Ismétlés a tudás anyja, szokták mondani, és ez most olyan időszak, amikor egy elolvasott sor sokat érhet az érettségi feladatlap megírásakor, szóbelin.

Érdemes a tankönyv és az órai jegyzetek alapján kidolgozni a tételeket, de az internet segítségével is lehet találni már kidolgozott tételekre, amelyekből sok hasznos átvehető. A legfontosabb talán az, hogy a diák saját maga dolgozza ki a tételeket. Ne hagyatkozzon más munkájára, mert az nem a saját stílusa, és saját rendszere szerint van összeállítva. Ráadásul amit készen kap az ember, arra sokkal több időt kell fektetni tanulás során, mert minden sora új. Ha azonban saját maga állítja össze a tételeket, akkor már ismert a felépítés, és maga a tételsor is.

Már az írásbeli érettségi előtt sokan többen annyira a tanulásra koncentrálnak, hogy elzárkóznak szinte a külvilágtól is. Nem szabad ezt tenni, mert nem biztos, hogy használ. Ha kedve támad a barátokkal összefutni, szórakozni, engedni kell, mert a tanulás is hatékonyabb lesz egy kis kikapcsolódás után.

Nemcsak a tanulásra kell ám odafigyelni. Nehéz időszak következik a végzős gyerekek számára, ezért ki kell aludniuk magukat, de még az étkezésre is oda kell figyelni. Ha nincs elegendő táplálékbevitel, az is a tanulás rovására mehet. Különösen fontos, hogy rostokban, ásványi anyagokban és vitaminban gazdag étrenden legyen a fiatal. A jó szellemi tevékenység hátterét leginkább a tanulás adja meg, de a nem megfelelő táplálkozás ronthat az eredményen.

Már a felnőtt kor küszöbén állnak érettségiző gyermekeink, szülőként mégis az a feladatunk, hogy a háttérből támogatva minden lehetséges segítséget megadjunk nekik a sikeres vizsgákhoz, és a jövőjük elérése felé vezető úton.

(Forrás: marmalade.hu | dailymail.co.uk, giphy.com, telegraph.co.uk, /képek)