Jump to content

Nyelvtanulás ingyen

2014. 08. 01. 12:15

Aki a diplomáját még nem vehette át, mert hiányzik még a nyelvvizsgája, de nem akar vagy tud 2000-3000 forintos óradíjért tanulni, annak augusztus végétől eljöhet a kánaán: ingyen sajátíthatja el az angol, a német vagy a francia nyelv rejtelmeit.

Több mint 50 ezren vannak, akik 2006 óta befejezték tanulmányaikat valamelyik felsőoktatási intézményben, de a mai napig nem vehették át diplomájukat, mivel nem tudták igazolni az annak feltételeként előírt egy, középfokú nyelvvizsgájuk meglétét. Ráadásul a 2015-16-os tanévtől a nemzetközi tanulmányok szakokon már két idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga szükséges: egy – a hallgató képzési területének megfelelő – szaknyelvire és egy általánosra.

A középfokú nyelvvizsgával nem, de alapfokúval rendelkező, sikeres államvizsgát tett, hallgatói jogviszonnyal viszont már nem rendelkezők augusztus végétől – a Diplomamentő program keretében – 120, 180 vagy 240 órás ingyenes nyelvtanfolyamokon, heti 6-20 órában tanulhatnak angolul, németül és franciául az ország több mint nyolcvan városában. Ez azért nagy segítség, mert a magántanárok óránként 2000-3000 forintot is el szoktak kérni. Az alapfokú nyelvtudást dokumentumokkal nem kell igazolni, de a jelentkezőknek át kell menniük a szintfelmérőn.

Érdemes sietni a jelentkezéssel, hiszen összesen 13 ezren tanulhatnak ingyen az állam által fejenként maximum 300 ezer forinttal támogatott kurzusokon, s úgy tudni, már most ennél többen jelezték részvételi szándékukat. A kiválasztásnál a szintfelmérő eredménye mellett fontos szempont, hogy a jelentkezőnek van-e állása, a munkanélküliek ugyanis előnyt élveznek, ráadásul a lakó-, illetve tartózkodási helyük és a képzés helyszíne közötti utazásuk költségének 90 százalékát is megtérítik.

Az ingyenesség csak a tanfolyamokra vonatkozik. Vagyis a résztvevőknek sem az oktatásért, sem a tananyagért nem kell fizetniük, a nyelvvizsga díja alól azonban csak a regisztrált álláskeresők mentesülnek. Az ő első nyelvvizsgájuk, illetve, ha már van az illetőnek résznyelvvizsgája (B2 szóbeli vagy B2 írásbeli), akkor a hiányzó rész költségeit az állam állja – kivéve, ha elsőre sikerrel járnak, az újabb próbálkozások ugyanis már díjkötelesek.

Aki a tanfolyamot saját hibájából nem fejezi be, annak a teljes képzés – akár több százezer forintra rúgó – díját vissza kell fizetnie. A költségek felét pedig annak, aki elvégzi a tanfolyamot, de legkésőbb 2015. december 31-éig nem szerzi meg a középfokú nyelvtudást.

(Fotó: www.engage-sbs.com)