Jump to content

Pénzügyi tudatossággal karácsonykor (is)!

2014. 12. 14. 21:50

Van egy elmélet, miszerint egy ország lakosságának pénzügyi tudatossága összefügg az országban uralkodó jóléttel. Sokak szerint ez nem elmélet, hanem tény. Azonban ha valóban jól szeretnénk élni, nem csak nekünk kell tudatosan költeni, hanem gyermekeinknek is.

 

Vajon miért van az, hogy Nyugat-Európában a gyerekeket egészen kicsi kortól kezdve pénzügyi tudatosságra tanítják? Skandináviában például bevett szokás, hogy a gyerekeknek három perselyt ajándékoznak az első zsebpénzük mellé.

Az első perselybe a zsebpénznek azt a részét teszik, amelyből egy közeli célt szeretnének finanszírozni, pl. egy vágyott játék vagy csoki megvásárlását. A második perselybe egy távlati cél miatt teszik a pénzt, vagy azért, hogy biztonsági okokból legyen. A harmadik persely tartalmát pedig valamilyen nonprofit, civil szervezet vagy alapítvány számára teszik félre, így számukra a jótékonykodás is természetes.

Pénzügyi tudatosság terén tehát van mit fejlődnünk. Kezdetnek viszont nagyszerű kezdeményezésnek bizonyul a Fundamenta programja. Játékos módon tanítják a gyerekeknek a pénzzel való takarékoskodást és ismertetik annak előnyeit, a diákok pedig nem ásítozva unják végig a kötelező órát, hanem izgalmakat találhatnak a megtakarítás, a lekötés és a kamat megismerése közben. A fundimini.hu weboldalon modern formában tudják elsajátítani a pénzügyi tudatosságot, ahol ezt rengeteg játék, feladvány és szórakoztató tartalom segíti. 

Így a kicsik már korán megtanulhatják, hogy ha ajándékot szeretnének venni karácsonyra szüleiknek, az még a kevéske zsebpénzből is lehetséges.