Észrevetted, hogy mennyire gyorsul a világ? Mire észbe kapunk, a hétfő után szinte azonnal a péntek következik, és a hétvégénk úgy elillanhat, hogy talán észre sem vesszük. Nem vagy azzal egyedül, ha ehhez hasonlót érzékelsz magad körül. Gyorsan kell tennünk mindent, mert mindig sietünk. Folyton időben szeretnénk lenni, a munkával, a tanulással, a párválasztással, a gyermekvállalással, és mindemellett még kellene magunkra is figyelni. Nem feltétlenül saját magunk miatt, hanem sokkal inkább azért, hogy a külvilág számára tetszetősnek mutassuk magunkat. Ehhez szükséges az egészséges étkezés, a rendszeres mozgás, a frizura, a manikűr, az öltözködés és még sorolhatnánk. Ha másnak tetszeni szeretnénk, és adunk magunkra, akkor legalább arra is esély van, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkbe, vagyis így duplán nyerhetünk. Emellett azonban számos más területen kell teljesítenünk. Amennyiben nem úgy alakítunk szerepeinkben, mint ahogy elvárják, akkor figyelmeztetéseket kaphatunk, hogy nem jól csináljuk, amire úgy reagálhatunk, hogy összeszedjük magunkat, javítjuk, pótoljuk hibáinkat. Csakhogy sokszor nem szólnak bele se az életünkbe, se a munkánkba, de mi ennek ellenére úgy éljük az életünket, mintha mindig figyelné valaki minden tevékenységünket. Elkezdünk attól félni, hogy nem jól csinálunk valamit. Ez a rettegés pedig áthathatja az életünket, és mindig attól fogunk tartani, hogy nem teljesítünk jól az élet bizonyos területein.
A félelem, hogy nem nyújtjuk azt, amit tőlünk elvárnak, sőt meg sem közelítjük azt, rettegéssé alakulhat át, ez az úgynevezett imposztor-szindróma. Aki ebben szenved, a legtöbbször sikeres a munkájában, eredményeket tud felmutatni, ennek ellenére állandó kétségei vannak a saját maga képességeit illetően. Leginkább a munka területén jelenik meg az imposztor-szindróma, de természetesen kihathat a magánéletre is.
Nem kétséges, hogy az imposztor-szindróma legnagyobb kiváltója az önbizalomhiány. Az így élők mindennapjai tele vannak kínlódással, feszengéssel.
Az imposztor-szindróma sokszor a jól dolgozó munkaerő körében jelenik meg. Mégis képesek kételkedni saját eredményeikben. Azt nem is a saját munkájukként könyvelik el, hanem inkább a szerencsére vagy a véletlenre fogják eredményeiket. A céljuk ugyan a tökéletesség, de úgy, hogy saját magukban sem hisznek.
Nagy az elvárás mindenfelől, amely egy embert érhet. Már a gyerekeknek is szerepeket játszanak, és mindhez alkalmazkodniuk szükséges, ez pedig a felnőtt léttel csak bővülhet, így mindenki leterhelt. Az imposztor-szindróma elkerülése érdekében sajt magukkal is úgy érdemes bánni és úgy kell magunkról is beszélni, ahogy mi beszélünk másokkal. Ha jól csináltunk valamit, azért dicséret jár. Ha ennek ellenére a végeredmény mégsem az, amit szerettünk volna, akkor is az a lényeg, hogy mindent megtettünk a cél érdekében. Vagyis ne a tökéletességre hajtsunk, hanem a tőlünk telhetőt tegyük meg az ügyben. A hibázás része lehet bármilyen tevékenységünknek, és hibát csak az követhet el, aki csinál valamit. Ha a hibázás lehetősége is természetes, akkor ugyanúgy a siker is. Hinni kell benne és még inkább saját magunkban.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!
