- Marmalade.hu: Az UNICEF egy nemzetközi nonprofit segélyszervezet. Hogyan lesz valaki az UNICEF Magyar Bizottság kommunikációs igazgatója?
- Romet-Balla Ágnes: Úgy, hogy leszerződnek vele. De viccet félretéve, nem kell itt semmi ördöngösségre gondolni. Bár az UNICEF Magyarország a nagy UNICEF család része, végső soron „csak” egy hazai szervezet. Míg az ügyvezető igazgató kiválasztási folyamatának része a kuratórium és a genfi központ előtti interjú, addig a kommunikációs igazgatót csak hazai szinten hagyják jóvá. Az én esetemben sem volt ez másként. Ajánlás alapján felhívtak, hogy úgy hallották, nem bánnám a munkahelyváltást és menjek el egy interjúra. A többi meg már történelem.
- M: Előfordult már, hogy úgy érezted, a család és a munka összehangolása különösen nagy erőfeszítést igényel?
- R-B. Á: Persze. Állandóan. 3 gyermekem van. Egy 5 éves, egy 4 éves és egy 6 hónapos. Emellett egy férjem és egy macskám, akik mind törődést igényelnek, bár a macskára már nagyon kevés idő jut. Az UNICEF-nél (hála a szervezetnek és a vezetőnek) megvan a kompromisszumra való hajlandóság. Itt elfogadják, hogy néha otthonról kell dolgoznod, hogy 4-kor el kell indulni, mert különben elkések az oviból és hogy szombaton kizárt, hogy dolgozzak. Ebben amúgy nem vagyok egyedül. Van olyan kolleganőm, akinek 4 gyereke van, szóval nálunk megszokott jelenséggé vált a home office – vagyis, hogy gyakran otthonról dolgozunk. Megdöbbentő volt tapasztalni, hogy az igazgatónk hogyan változott ebben a tekintetben. Ő egy olyan vállalati kultúrából jött, ahol ez a munkastílus elképzelhetetlen volt, de rövid időn belül belátta, hogy ennyi anyával ez máshogy nem megy. Megdolgoztunk a cégen belül azért, hogy a család és a munka összehangolva tudjon működni. Bár itt is jellemző, hogy 9-10-11 órákat töltünk egy nap munkával, de a nap végén mégis úgy érzem, nem hanyagoltam el mégsem a családom. Ennyit számít a home office lehetősége.
- R-B. Á: Nehezen fogom magam vissza, mert legszívesebben őrjöngve mondanám, hogy naná, hogy éreztem! Mondom ezt úgy, hogy én a szerencsésebbek közé tartozom, mert a főnökeim egész jól álltak mindig ahhoz, hogy babát várok, és mind a Red Bullnál (előző munkahely), mind az UNICEF-nél az első mondat egy őszinte gratuláció volt. Ennek ellenére sokszor megkérdőjelezik, hogy mennyit bírhatsz, és itt nehéz különbséget tenni az őszinte érdeklődés és a kritika között.
- M: Eddigi pályád során mi volt a legnehezebb döntés, amit meg kellett hozni?
- R-B. Á: Sok apró nehéz dolog volt bizonyára, de nem tudnék egyetlen egyet sem kiemelni. Valahogy az én esetemben, amit megálmodtam magamnak, azt nagyjából be is vonzottam. Kompromisszumokat szinte mindig kellett kötnöm, minden munkahely esetében. Volt ahol a fizetés, volt ahol a szerződési viszony, volt ahol az ellátandó feladat terén, de mivel a változást minden esetben kívántam, így végső soron nem volt nehéz a döntés.
- M: A hazai tévékben, plakátokon látott UNICEF-kampányok kialakítása illetve az ötletelés a te feladatod? Kérlek, árulj el nekünk egy kulisszatitkot!
- R-B. Á: Igen, ez a munkám része, de van, aki fogja a kezem. Egyrészt segítséget, támogatást, iránymutatást, sokszor konkrét ötleteket is kapunk a központtól, vagy más UNICEF bizottságtól. Ezek hazai viszonylatba való ültetése hozzám tartozik. Magyarország kis ország és a kommunikációs területen dolgozók még egy kisebb országot képeznek. Bárkit el lehet érni 3 telefonhívással és mindenki ismeri a másikat, vagy annak egy ismerősét. Ez sokszor könnyíti, de sokszor meg is nehezíti a munkát. Itthon például nem ritka, hogy a plakáton szereplő arc azt mondja, hogy XY-nal nem akar egy plakáton szerepelni, mert neki a másik emberileg, szakmailag, bárhogy nem szimpatikus.
- M: Rengeteg pozitív energiát sugárzol! Hogyan szoktál feltöltődni?
- R-B. Á: Ha nem állna mellettem egy olyan férj, aki maximálisan kiveszi a részét a gyerekek körüli teendőkből, sehogy sem lenne rá lehetőségem, így azonban hetente 1-1 órát mindig sikerül kiszakítani magamnak. Ez van, hogy egy fél óra könyvolvasást jelent, vagy 20 percnyi elmerülést egy kád forró vízben (szigorúan nem egy levegővétellel). Kevés szabály van az életünkben, de egyhez ragaszkodunk: este 9-kor minden gyereknek aludnia kell. 9-től 11-ig a mi időnk jön el. Persze ez most igen romantikusan hangzik, de valójában ilyenkor kezdődik a meló. Sokszor csak ekkor jutok hozzá, hogy a napközben háttérbe szorított dolgokat ilyenkor csináljam meg, legyen az házimunka vagy munkahelyi feladat. Nem ritka, hogy a főnökömmel még este 10-kor meetingelünk egyet. Ezért a rugalmasságért sem tudok elég hálás lenni. Bevallom, nagyon várom már azt az időt, amikor a legjobb barátommal visszatérhetünk a régi kerékvágásba, amikor is csapot-papot hátrahagyva elmehetek egy kicsit otthonról este, és egy pohár rosé mellett kibeszélhetjük magunkból a mindennapokat.
