Jump to content

Így kérjünk előléptetést!

2014. 09. 21. 12:34

Idegölő feladat előléptetésért folyamodni, egy rosszul elejtett szó vagy mondat a visszájára fordulhat. Fontos, hogy ne magunkra koncentráljunk, hanem azt bizonygassuk, milyen előnye származhat a cégnek, ha magasabb beosztásba tesz minket.

Alaposan fel kell készülni a főnökkel, vagy a HR-vezetővel az előléptetésről szóló beszélgetésre. S szembe kell néznünk azzal, még akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy kérésünk meghallgatásra talál, ha számos indokot sorakoztatunk fel amellett, miért is lenne időszerű magasabb pozícióba kerülnünk.

Nemcsak a mellettünk szóló érveket kell felsorakoztatnunk, mielőtt lenyomjuk a kilincset, hanem azokat is alaposan át kell vennünk, amelyekkel megpróbálhatnak minket elbizonytalanítani, bebizonyítván, hogy most vagyunk a helyünkön, még nincs itt az ideje annak, hogy a ranglétrán egy fokkal feljebb jussunk.

Tehetik ezt a vezetőink több okból is. Például, mert az előléptetésünk feszültségeket okozhat a cégen belül. Egyrészt általában valakinek a posztjára kerülünk, akitől vagy el kell búcsúzni, hogy helyet találjanak nekünk vagy a cégen belül más munkakört kell neki keresni. Másrészt az előremenetelünk azt jelenti, hogy a vállalatnak magasabb bért kell fizetnie, márpedig a hat éve tartó és még mindig kemény hatásokkal járó válság közepette sok cég egyszerűen nem nyújtózkodhat tovább az anyagi takarójánál, sőt inkább költségtakarékosságra kényszerül, emiatt leépít.

Ugyanakkor az előléptetési kérésünk opponálása taktika is lehet a vezető részéről, így tesztelhet minket, mennyire vagyunk elszántak, ambiciózusak, kitartóak az elképzeléseink mellett, vagy már az első akadálytól megrettenünk. Az is fontos, hogy még a látszatát is kerüljük annak, csak és kizárólag a magasabb fizetés elérése motivál, de azért ne essünk át a ló másik oldalára, ne tagadjuk, hogy ez is fontos szempont számunkra.

Mindezeken kívül pedig van néhány dolog, amit a siker reményében végképp el kell kerülnünk, más szóval, biztos bukás, ha előhozakodunk velük. Ezek a következők:

- Semmiképpen ne hasonlítgassuk magunkat a kollégáinkhoz, még akkor sem, ha úgy érezzük, mi korábban jobban megérdemeltük volna a kinevezést, mint ők. Ez a szempont általában semmilyen szerepet nem szokott játszani a mi munkánk megítélésében.

- Ne fenyegetőzzünk, eszünkbe ne jusson azt mondani, hogy ha nem helyeznek magasabb beosztásba, akkor kénytelenek leszünk új állás után nézni. Ne feledjük azt az egyes számú szabályt, hogy senki nem nélkülözhetetlen. Ráadásul, ha e fenyegetést a főnök felmondásként értelmezi, akkor még anyagilag is rosszul járunk, még a közös megegyezéssel való távozás esélyét is elszúrjuk.

- Ahelyett, hogy azt taglalnánk, az előléptetésünkből milyen előnyeink származhatnak, inkább azt bizonygassuk, hogy a cég mit nyerhet azzal, ha a mostaninál magasabb pozícióban tudunk dolgozni érte.

(Fotó:blog.khojle.in)