Jump to content

Locsolkodói dilemma: iszik vagy vezet?

2014. 04. 21. 12:05

Sokak kapnak be húsvétkor egy-két kupicával, mondván, attól még haza tudnak vezetni. A kényelmességnek azonban megvan az ára: egy éve ilyenkor 324 sofőrt csíptek fülön a rendőrök, közülük 52 jogsija ugrott azonnal.

Május elsején lesz hat éve, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság az ittas járművezetésnél bevezette a zéró toleranciát, ami azt jelenti, hogy már egy csepp alkohol elfogyasztása esetén is át kell engedni másnak a volánt. Mégis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly több mint 1600 sofőr okozott balesetet ittasan. Vélhetően ennél többen is alkoholizáltak vezetés előtt, csak róluk ez nem derült ki.

Különösen húsvétkor csökken sokak félelemérzete, amikor az év egyéb napjainál nagyobb lehet a csábítás arra, hogy a locsolkodó elfogadja a jutalmul felkínált alkoholos nedűt. Annak ellenére, hogy ezekben a napokban a csapból is az folyik, hogy húsvéthétfőn hagyományosan fokozottabb a rendőri ellenőrzés. 2013 húsvétján például 324 kapatos személynél mutattak ki véralkoholszintet, 52 esetben pedig azonnal be is vonták az illető jogosítványát.

Meglehet, e több százas értéknek – mely alig 2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – is köszönhetően tavaly tovább szigorodtak az előírások. 2013. július 1-jétől már 0,5 ezrelékes véralkoholszint alatt szabálysértés az ittas vezetés – szemben az addigi 0,8 ezrelékkel –, a felett pedig már bűncselekménynek számít. Márpedig nem árt tudni, hogy szabálysértés esetén is mindenképpen ugrik a jogsi. Még akkor is, ha valaki első alkalommal bukik meg, 6-12 hónapos vezetői eltiltásra számíthat, emellett 100-300 ezer forint pénzbírságra. Bűncselekménynél viszont minimum 1 évig biztosan nem ülhet volán mögé az ittas sofőr, de akár örökre is eltilthatják az autóvezetéstől. Például akkor, ha nem először szegte meg a szabályokat. Ha pedig tetejébe még személyi sérülést is okozott, akkor többszörös visszaesőként a legsúlyosabb következményekre, akár ténylegesen letöltendő szabadságvesztésre számíthat.

Nem mentesül a büntetés alól az, aki egy feles, vagy akár egy pohár sör, vagy deci bor felhajtását követően autó helyett kerékpárra pattan. A KSH adatai szerint a rendőrök 2013-ban 459 ittas bicajost kapcsoltak le. Bár az alkoholos állapotban kerekezők az autósoknál enyhébb szankciókra számíthatnak, több tízezer forintos pénzbüntetést kaphatnak. Ez még akkor is súlyos érvágás, ha az csak legenda, hogy a jogsival rendelkező bringástól ittasság esetén elveszik a vezetői engedélyüket.

(Fotó: exchange.aaa.com)