Jump to content

Ki otthon a pénzügyminiszter?

2014. 03. 08. 17:56

A hagyományos családmodell és a női szerepek megváltozásának eredményeként a nők egyre nagyobb szerephez jutnak a családi pénzügyek tervezésében és kezelésében – derül ki az Allianz kutatásából, amelyben több mint kétezer 25 és 75 év közötti amerikai nőt kérdeztek pénzügyi szokásaikról.

Teljesen átalakultak a családmodellek az elmúlt évtizedekben. A nők ma már sokkal később, vagy egyáltalán nem mennek férjhez, s gyakran vállalnak egyedül gyermeket. Egyre több az elvált, gyermekét egyedül nevelő édesanyák száma is. A megváltozott szerepek miatt a gyengébbik nem egyre több képviselője akar saját magáról gondoskodni, s önállóan megteremteni hosszú távú pénzügyi biztonságát. A növekvő gazdasági függetlenség különösen azoknak a hölgyeknek fontos, akik egy partner anyagi segítsége nélkül finanszírozzák a megélhetésüket. Ráadásul a húszas-harmincas éveikben járó nők ma már önellátóak, hiszen dolgoznak, és a keresetük is sokkal tisztességesebb, mint régebben.

Az észak-amerikai Allianz Life Insurance vállalat „Women, Money and Power“ című tanulmánya több mint kétezer 25 és 75 év közötti nő pénzügyi szokásait és viselkedését vizsgálva arra a meglepő következtetésre jutott, hogy a gazdasági ügyek tekintetében az erőegyensúly a nők irányába látszik eltolódni. A válaszadó hölgyek 57 százaléka véli úgy, hogy keresőképessége nagyobb, mint valaha, közel kétharmaduk pedig a fő kenyérkereső a háztartásában. Munkahelyi pozíciójuk erősödésével párhuzamosan a mai nők pénzügyeik kezelésében is egyre magabiztosabbak és sikeresebbek. A megkérdezettek közel fele válaszolta, hogy nagymértékű a felelőssége a legfontosabb pénzügyi döntésekben, több mint fele pedig a legfőbb döntéshozónak vallotta magát e téren.

A párkapcsolatban élő asszonyok több mint fele egyenesen úgy érzi, ő a család „gazdasági minisztere”, s partnerük szerepe a pénzügyekben jelentős mértékben csökken. A felmérésben résztvevő nők kétharmada azon a véleményen van, hogy általánosságban véve a nők nem bízhatják befektetéseik kezelését a férfiakra. Majdnem ugyanennyien állították, hogy nem sokat tudtak férjüktől, élettársuktól ellesni a pénzügyek terén, sőt csaknem 60 százalék azoknak az aránya, akik gyermekeiket is saját maguk tanítják erre.

A nők Magyarországon is egyre később vállalnak gyermeket, a házasságkötések száma és a házasságban élők aránya is évek óta csökken, a gyermeküket egyedül nevelők aránya pedig emelkedik. Míg 1970-ben még több mint kilenc házasság jutott ezer lakosra, addig 2010-ben már négynél is kevesebb. Ezalatt, ha nem is olyan mértékben, mint más európai országokban, de nőtt a válások aránya: míg 44 éve ezer lakosra 2,2 válás jutott, 4 éve már 2,5. Az OECD adatai szerint a magyar nők 27 éves koruk körül házasodnak, házasságuk valamivel több, mint 14 évig tart, és 41 éves koruk körül válnak el. A női szerepek itt is átalakulóban vannak, így várhatóan a családi pénzügyek terén hamarosan Magyarországon is a nők lesznek a legfőbb döntéshozók.

(Fotó: www.toonaripost.com)