Majomszabású őseink évmilliókon keresztül többnyire cukorban gazdag gyümölcsökkel táplálkoztak. Fejlődésük során szívesebben fogyasztottak magasabb cukortartalmú gyümölcsöket, mivel azok rendszerint érettebbek is voltak, és így több energiát tartalmaztak. Emiatt viszont a cukor iránti leküzdhetetlen vágyunk már nagyon korán kialakult, állítja Daniel Lieberman biológus a Harvard Egyetemről.

Amikor cukrot eszünk, azt a testünk glükózzá és fruktózzá bontja le. A fruktóz olyan folyamatokat indít be a szervezetünkben, amik segítenek a zsírt elraktározni. Abban az időben, amikor nehezebb volt ételhez jutni, a zsír elraktározása egyáltalán nem volt egészségügyi kockázat, mint manapság, hanem inkább a túlélést szolgálta.

15 millió évvel ezelőtt őseink már keresztülmentek egy globális lehűlésen, amiért viszont az evolúciós fejlődésünk során a zsír elraktározási képességünk még kiválóbb lett.

A cukros íz azért is lett vonzó (és egyes kutatók szerint akár függőséget is okozó), mert az édes az agyban aktiválja a dopamint, amitől eufórikus állapotba kerülünk. Annak tehát, hogy vágyunk a cukros dolgokra, evolúciós okai vannak. Az az ősember, aki nem volt ’édesszájú’, tulajdonképpen rontotta ezzel a túlélési esélyeit.

Modern világunkban azonban visszájára fordult a dolog. A fő probléma az, hogy manapság túl sok cukor áll szabad rendelkezésünkre. Évmilliókon keresztül a cukor iránti vágyunknak határt szabott a tény, hogy sokkal nehezebb volt hozzájutni. Ha az emberek cukorra vágytak, akkor elrágcsáltak egy sárgarépát, és nem literszámra döntötték magukba az üdítőket. Manapság viszont nincs semmi akadálya hogy nyakló nélkül habzsoljuk az édességeket és cukros italokat, így aztán nem is csoda, hogy mintegy négyszeresét fogyasztjuk el a még egészséges adagnak, ami elhízáshoz, cukorbetegséghez és magas vérnyomáshoz vezet.

(Kép: salon.com)