Jump to content

Fizikus forradalmasította a fazekakat

2014. 08. 04. 15:51

Egy oxfordi professzor új lábost tervezett, amiről azt állítja, gyorsabban melegszik fel, viszont 40%-kal kevesebb energiát használ el a folyamathoz, mint a hagyományos fazekak.

Ha az ember nagyon éhes, sokszor még a mikrohullámú sütő pár percére is nehéz várni, nemhogy arra, mikor forr már végre fel a víz a tésztához. E türelmetlen várakozásnak azonban most vége, egy fizikus ugyanis a rakéták tervezésénél alkalmazott tudományt ezúttal a fazekak forradalmasításába fektette.

A tudományos fazekat persze nem mérik olcsón, amit a melegítésen megspórolunk, rögtön az árába is fektethetjük, egy lábos 85 dollárt kóstál.

A feltaláló amúgy lelkes hegymászó, munkaidőben pedig újgenerációs motorok hatékony hűtési rendszerével foglalkozik. Tulajdonképpen a hobbija ihlette meg a high-tech fazék létrehozásában, nagy magasságban ugyanis, egy hegy tetején például, igen lassan forr csak fel a víz. Ezért a tanítványaival három éven keresztül kísérletezett különféle modellekkel, mire előrukkoltak a megfelelő dizájnnal.

A nyertes forma alumíniumból készült, legyezőszerű oldala pedig a hőt alulról a lábas oldalára tereli, így a melegítés sokkal hatékonyabb tud lenni.

-Ez praktikusan azt jelenti, hogy a lábos gyorsabban melegszik fel, emiatt az étel is hamarabb fő meg, tehát a folyamattal energiát spórolunk. –magyarázza a lábos fizikai hátterét Povey.

–Egyszerű termodinamika. Ugyanazt a tudományt használtuk fel a lábos kitalálásában, mint amit a rakéták és repülőgépek motorjainál is alkalmazunk.

(LA Times, kép: io9.com)