Jump to content

Interjú a kétfejű nővel

2014. 11. 04. 11:28

Az Amerikai Horror Story című nagysikerű tévésorozatban Sarah Paulson színésznőt igen kemény és embertpróbáló feladat elé állították, ő játszotta ugyanis az egy testű, de kétfejű nőt/nőket, Bette-t és Dot-ot.

A színésznő egy interjúban elárulta, majdnem elájult, amikor megtudta, milyen kihívásoknak kell majd a forgatáson megfelelnie. Az egyik jelenetben például egészen meghasonlott, miközben az egyik fejével Bette-ként egy zsömlét falatozgatott, a másikkal, Dot-ként éppen a naplóját kellett volna írnia.

-Nekik két fejük van két aggyal egy testben, de nekem persze mindezekből csupán egy van.

A színésznő olyannyira belezavarodott ebbe a skizofrén állapotba, hogy a végén még el is sírta magát, végül csak a műsor egyik megálmodójának köszönhető, hogy folytani tudták a forgatást.

-Ryan Murphy odajött hozzám, és azt mondta: „Hölgyem, maga most valami olyasmit visz véghez, amit ön előtt még nem csinált soha senki.” Ami persze nagyon aranyos volt tőle, de én annyira féltem!

A színésznőt azonban nem riasztja vissza egy kis rettegés: -A karrierem nem igazán úgy néz ki, mint ahogy azt korábban elképzeltem, de nem baj. A lényeg most számomra az, hogy olyan szerepeket vállaljak el, amiktől kiráz a hideg attól való félelmeben, hogy nem leszek képes végigcsinálni.

Sarah Paulson a filmvásznon kívül is szívesen tesztelgeti a saját határait, akkor is, ha például éjszakai bulizásról, vagy ha párkapcsolatokról van szó.

-Tudod, hogy előző este jól mulattál, ha reggel azon kapod magad, hogy a fejedre titokzatos módon az van rápecsételve, hogy ’ENYÉM’. 

-A pasik nem hívnak el randizni, mert azt hiszik, a nők érdekelnek. (Sarah előző partnere nő volt, előtte viszont kizárólag férfiakkal randizott.) A nők sem kezdeményeznek, mert nem tudják, MI vagyok. Mit tehetnék? Írjam ki magamra, hogy ’Egyenlő esélyeket biztosító munkáltató’?

Ezek után nem is csoda, hogy nagyon izgatott lett, amikor megtudta, milyen új szerepet találtak ki neki az Amerikai Horror Story megalkotói. Hogy felkészüljön a kétfejű nő szerepére, Abby és Brittany Hensel sziámi ikerpár életét kezdte el tanulmányozni. A forgatás így is igen megterhelő volt, hiszen a színésznővel minden jelenetet kétszer kellett felvenni, azaz fejenként egyszer.

(Entertainment weekly , kép: gopixpic.com, Daily Mail)