Jump to content

Az a bolondos április

2016. 04. 04. 18:00

Idézzük is fel, hogy mi vár ránk április hónapban. Ma már kevésbé ismerjük ezeket a népi hagyományokat, szokásokat, de elődeink ezek alapján életek és működtek.

Április hónap elnevezése Romulusz anyjának, azaz Vénusznak (Apru) etruszk nevéből jött létre. Egy másik eredeztetés szerint a latin kinyílni, megnyitni szóból származik. Áprilist nevezik Szent György havának is, aki egy kappadókiai, előkelő család sarjaként született. Hadszolgálatba lépett, ugyanis kiváló kardforgató volt, de a harcolás más területén is jeleskedett. Nem véletlenül nyert el magas katonai pozíciót sem. A keresztényüldözés során szembeszállt a császárral, le is mondott minden posztjáról. Annyira tartotta magát elhatározásához, hogy kínzások ellenére sem bírták rá arra, hogy meggyőződésének ellentmondjon. Legenda szól arról, hogy Szent György sárkányt ölt, ezért általában lovon ülve szokták ábrázolni, ahogy küzd a sárkánnyal.

A magyarországi királyok is nagy tiszteletet tanúsítottak Szent Györgynek, aki az állattartók és a pásztorok védőszentje.

Április hónap a tavasz első hónapja, amelyre jellemző a változékony időjárás. Az áprilist nem véletlenül nyitja a tréfás bolondok napja. Habár ma is szokás a bolondozás április elsején, a vallásos hívek számára ez a nap szerencsétlennek számít, így ezen a napon nem házasodtak, nem ültettek tyúkot, nem építkeztek.

Április legelső napján, vagy legalábbis a hónap első hetében engedték szabadon a méheket. Nem is mindegy, hogy melyik napon. A sok méz érdekében szerda vagy csütörtök volt a legalkalmasabb.

A népi megfigyelések során kialakult, hogy Irén napjához (április 6.) társították, hogy ha esik aznap az eső, abban az évben szűkölködni fognak.

Tibor napján, április 14-én szólal meg először a kakukk. Nagy jelentősége volt ennek a napnak is a mezőgazdaságban, mert ha a kakukkszó idején szép a vetés, akkor a széna is jó lesz.

Április 24-én a Györgyöket ünnepeljük, amely egyben egy ősi pásztorünnep. Ezen a napon terelik ki az állatokat a legelőre. György napon szokás volt az állatokat tűzön áthajtani azért, hogy minden rontástól megtisztuljanak. Ezen a napon űzték el a boszorkányokat is, vagyis gonoszjáró nap.

Április 25-e Pál napja, amely egyben idejét jelezte a kukorica elvetésének és a búzaszentelésnek is. A pap által megszentelt gabonából minden hívő vitt haza, hiszen mágikus erőt tulajdonítottak annak.

Számos zöldség és gyümölcspalántát április második felében ültettek el. Április hava csapadékban gazdag szokott lenni, nem véletlen tehát a kerti munkák megsokszorozódása. A fecskék is ekkor érkeznek vissza hozzánk hosszú útjukról.

(Forrás: quotesideas.com, veryshareimg.com/képek)