Jump to content

Az ágyban való képernyőzés meg is ölhet!

2015. 01. 02. 11:17

Azt már eddig is hallottuk, hogy az esti lefekvés előtti kütyühasználat könnyen felboríthatja az alvásciklusunkat, egy új kutatás viszon most azt állítja, a probléma sokkal súlyosabb ennél.

Egy bostoni kórházban végzett kutatás megállapította, hogy az ágyban való iPad-használat nemcsak megnehezíti az elalvásunkat, de arra is hatással van, mennyire leszünk álmosak vagy éberek másnap. A kutatók szerint eredményeik mindenkinek szólnak, akik e-könyveket, okostelefont, laptopot visznek magukkal az ágyukba.

-Azt már eddig is tudtuk korábbi kutatásokból, hogy a képernyőkből áradó fény megváltoztatja az álmosság és az éberség idejét, illetve elnyomja a szervezetünk melatonin szintjét. –magyarázta Dr Anne-Marie Chang, a kutatás egyik vezetője.

-Tanulmányunkban azt hasonlítottuk össze, hogy milyen hatásai vannak, ha világító képernyőről olvasunk esténként, vagy ha könyvből. Eredményeink egyértelműek: ha nem akarod másnap totális zombiként érezni magadat, akkor kerüld el a kütyük olvasgatását este, lefekvés előtt. Ha mindenképpen szükséged van arra, hogy olvass valamit, hogy könnyebben el tudjál aludni, akkor válaszd a hagyoményos, papír alapú könyveket!

Chang azt is kihangsúlyozta, hogy ha nem jutunk elég alváshoz, vagy az alvásunk felszínes, rossz minőségű, az számtalan más egészségügyi problémához is vezethet, mint például az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a cukorbetegség. A melatonin krónikus elnyomása pedig megnöveli a rák kialakulásának kockázatát is.

A bostoni kutatás során 12 résztvevő alvását vizsgálták két héten keresztül. A résztvevők felének egymást követő öt napon kellett lefekvés előtt négy órát iPad-eznie, majd ezt ugyanennyi napon át történő könyvolvasás követte. A másik felénél éppen fordítva jártak el, öt napnyi könyvolvasát váltottak öt napnyi kütyü böngészésre.

A kísérlet során megállapították, hogy az iPaden olvasók sokkal nehezebben tudtak elaludni, és jóval rövidebbek voltak az REM szakaszaik is, mint a könyvet lapozgatóknak. Ezen kívül jóval fáradtabbak is voltak, annak ellenére, hogy mindkét csoport tagjai nyolc órát aludhattak éjszakánként.

A való életben ezek az eredmények pedig minden bizonnyal még élesebben kirajzolódnak, hiszen sok iPad használó jóval tovább fennmarad éjszakánként, mint könyvolvasó társaik, esetükben pedig nem csupán két héten át tart a ’kísérlet’.

A kutatók azt javasolják, ha mindenképpen elkerülhetetlen a kütyük használata lefekvés előtt, jobb, ha azokat biztonságosabbra állítjuk a kék fényt kiszűrő programok segítségével.

(Kép: cultofmac.com)