Jump to content

Éltető napsugár mértékkel

2015. 07. 19. 13:22

A nyár kellős közepén tetőzik reményeink szerint a hőség mellett a jó hangulat és a nyaralások száma is. A legmelegebb évszak a meleget és a szünetet is magával hozta. Ha pedig már a melegnél tartunk, akkor beszéljünk a nap jótékony hatásairól.

Na persze tudatában kell lenni annak a ténynek, hogy délelőtt 11 órától délután 15 óráig nem célszerű a napon süttetni testünket, hiszen komoly égési sérüléseket szenvedhetünk. Azt már nem barnulásnak nevezzük, hanem égésnek. Ez pedig éppen a nap káros hatása, de ha megfelelő időben és az optimális időkorlátokat betartva fekszünk ki a napra, akkor számos jó hatást generálhatunk szervezetünkben.

Már a korai kultúrákban is istenként tisztelték a Napot. Nem véletlenül, hiszen ha nem bocsátja jótékony melegét, akkor nincs élet sem a Földön, mi sem vagyunk, vagy legalábbis eddig nem jutunk el az evolúció során. Nagyon sokat lehet hallani, olvasni a napozás károsságáról, de mint oly sok mindenben, a napozásban is a mértékletesség, valamint a jól megválasztott időpont kimondottan jó hatással van az emberi szervezetre. És most nem csak a bőr barnaságára kell gondolni, hanem a számos más pozitívumára.

D3-vitamin képződik a nap ultraibolya-sugárzásának hatására a szervezetünkben, amely olyan hormonná alakul át, ami segíti az ásványi anyagok csontokba való beépülését. A közérzetünk jobbá válhat, hiszen a napfény kedvezően hat ránk. Az endorfin és a szerotonin hormonok szintje nő, így jobban alszunk. A hormonrendszer is hatékonyabban működik. Hozzájárul a napfény az immunrendszer erősítéséhez. Emellett kimondottan jótékony hatással bír az egyes bőrbetegségekre, hiszen a napfény elpusztítja a bőrön megtelepedett vírusokat, baktériumokat és atkákat is. A pattanások gyorsabban eltűnnek, de csökken az irritáció az ekcémával és pikkelysömörrel küzdők számára is.

Tavasz közeledtével alig várjuk, hogy megjelenjen huzamosabb ideig a nap és arcunkat felé fordíthassuk. Belülről, ösztönünkből fakad ez, hiszen a téli, sötét és hideg hónapok után végre a napos órák száma veszi át az uralmat. A tavaszi és nyári napsütés sokkal jobb hangulatot kelt bennünk, a depresszió egyik legjobb természetes ellenszere.

 

Fotó: 7-themes.com