Jump to content

Gasztronómiai csodák születnek

2020. 01. 08. 19:00

Nem tudom, hogy ti mit tapasztaltok, de észrevételeim szerint egyre többen fognak bele otthon tortakészítésbe. Csodák születnek, műremekek.

A közösségi médiának és az internetnek köszönhetően pedig részesei lehetünk a hihetetlen tortkölteményeknek akkor is, ha a készítésében semmi szerepünk sincsen. Ez több szempontból is jó, mert rácsodálkozhatunk szinte már műalkotásként tündöklő tortákra, és még csak hízni sem hízhatunk azoktól, ha nem jutunk a közelükbe. Márpedig az interneten feltűnő édességcsodák legtöbbje csak a virtuális valóságnak szól, no meg annak, aki számára a tort készül.

Elképesztő, hogy mivé fejlődött a tortakészítés is. Az alapok még mindig lehetnek ugyanazok, vagyis a piskótalapok kisütése után, azok felszeletelésével kapják meg a tortalapokat. A töltetél, a bevonat és a díszítés azonban már művészi szintre emelkedett. Mint a divatban, ezen a téren is jelennek meg újabbnál újabb ötletek.

A 3D-s technika még a torták világát is megérintette, és ha eddig is elcsodálkoztál azon, hogy milyen szépségeket alkotnak, akkor most a szád is tátva fog maradni.

Szerencsére nem kell mindent megkóstolni – túl az ünnepi eszem-iszomon – amit látunk, de a szemeink bátran legelészhetnek a csodákon.

A 3D-s tortacsodák megalkotása nem olyan egyszerű. Az élethű hatás elérése érdekében fejjel lefelé dolgoznak az alkotók. Ennek hatására érik el azt, hogy a zseléből szinte kikandikál a virág, a madár. Egy másik módszerrel a már megkocsonyásodott zselébe, speciális eszközzel fecskendezik be a megfelelő ételszínezéket.

Bárhogyan is készülnek ezek a torták, öröm nézni, de azt is, ahogy készül. Sok esetben már csak a végeredményt látjuk, de a videófeltöltő oldalakon akár a készítés mozzanataiba is belecsöppenhetünk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com | videó: https://www.youtube.com/watch?v=A2gf7TcUqis)