A konyhában megtalálható minden olyan alapanyag, amely az ételeink elkészítéséhez szükséges, és persze azok a tárgyak is, amelyekben elkészítjük azokat. Alapvető fontosságúak.
A befőttek, lekvárok, dzsemek elkészítése viszont az évnek csak egy szakaszára jellemző, ezért az ahhoz szükséges eszközök nem biztos, hogy mindig vannak otthon. Kivéve a befőttes gumit, mert az talán még annál a háznál is megtalálható, ahol a befőzés egyáltalán nem is kerül szóba. Egyszóval a befőttes gumi egy olyan általános használati tárgy, amelyet nem minden nap használunk, de jó, ha van otthon, mert bármikor hasznát vehetjük.
Elnevezése alapján a befőttes gumit a befőzés utáni, üvegbe töltött tartalom lezárására használják leginkább, de még annyi minden másra felhasználhatjuk, csak nem is tudunk róla.
Ha már a befőtteket, valamint a befőttes gumit említettük, akkor érdemes egy másik használatáról is szót ejteni. Ismerős élethelyzet lehet, hogy a megvásárolt üveges terméket puszta kézzel milyen nehéz felnyitni. A kezünk megcsúszik a kupakon, ezért azonnal a konyharuháért nyúlunk, hogy fogást találjunk a befőttes üvegen. Míg vannak, akik egy kés segítségéhez folyamodnak, mások sokkal biztonságosabb megoldást találnak. A befőttes gumi ugyanis nemcsak arra szolgálhat, hogy a tartósítandó élelmiszert elzárja a levegőtől, hanem azok kibontásában is jeleskedhet. A befőttes gumi ereje abban rejlik, hogy a fém kupakra rá kell helyezni. A gumi megtapad a kupakon és nekünk is jobb fogást biztosít és már nyílik is az üveg.
A befőttes gumi képes bármit összefogni, talán ezt a tulajdonságát használjuk ki leginkább. A konyhában azonban további segítséget jelenthet. A fazekak, főzőedények fedelét is rögzíteni lehet az edényhez, így mindegyik lábasnak meglesz a teteje, amikor használni szeretnénk. A konyhában maradva, gyakorta használjuk a vágódeszkát. A nagy munkában azonban idegesítő lehet, ha a vágódeszka elcsúszkál a felületen. Ha befőttes gumit húzunk a deszkára, akkor nem fog csúszni, és a munka is gyorsabban haladhat.
Akik imádnak olvasni, valószínűleg még a táskájukban is meglapul egy könyv, hogy amikor idejük és lehetőségük adódik, akkor néhány sort vagy oldalt elolvassanak a megkezdett könyvből. A könyvjelzőnek az a szolgálata, hogy az aktuális oldalak közé bepászítva mutassák, hol tart az olvasó. A táskában kallódó könyvből nagyon könnyen kimozdulhat a könyvjelző, de a befőttes gumi nem. A könyvre ráhúzott gumi stabil megoldást jelent.
Jön a nyári sütögetős, grillezős időszak, amikor lehetünk házigazdák, és meghívott vendégek is. A nagyobb vendégsereg poharainak megkülönböztetésére is szolgálhat a poharakra ráhúzott különböző színű befőttes gumi.
Ha nincs a közelben radír, de valamit el kellene tüntetni, akkor a ceruza végére feltekert befőttes gumi akár radírként is funkcionálhat.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!