Jump to content

Helyfoglaló kacatok, sosem használt darabok

2018. 11. 30. 19:00

Mennyivel letisztultabb és nyugodtabb lehet az életünk, ha rend és nyugalom vesz körül. Jó tudni, hogy mit hol kell keresni. A rend fontos az életünkben, és ennek kellene érvényesülni a szekrényben is.

Lehet patika rend az otthonunkban, de a szekrény sok mindent el tud rejteni. Ugyanerre alkalmas a gardróbszekrény is, ám ha túl sok ruhát tárolunk, akkor nagy lehet a kavarodás. Biztos, hogy mindenre szükségünk van?

Amikor évszakváltás következik, és a meleg évszakból a hidegre váltunk, akkor előkerülnek a vastagabb, őszi-téli darabok, a nyáriak pedig háttérbe szorulnak. Az ilyen rendezgetés arra is lehetőséget ad, hogy átnézzük a ruhatárunkat. A nyári öltözékből is selejtezni lehet, és a vastagabb darabokból is.

A nőkre jellemző, hogy jobban kötődnek a ruháikhoz, így a selejtezés is nehezükre esik. Azonban azzal is számolni kell, hogy szeretik magukat meglepni egy-egy új darabbal alkalmanként, így az állomány száma egyre csak nőhet. Bármennyire is ragaszkodnak a szekrény tartalmához, érdemes szabályok szerint kezelni azokat.

Azoktól a ruháktól még nehezebben szakadnak el, amelyekhez emlékeket is csatolnak. Tologatják a szekrény egyik oldalából a másikba, közben telnek az évek, de egy-két darab még mindig ugyanúgy megvan annak ellenére, hogy egyszer sem vette magára. Egyre nagyobb a zsúfoltság, de nem válnak meg egy olyan darabtól, amelyhez egy eseményt, egy kedves személlyel való közös emléket idéz fel. Az ilyen ruhák száma egyre nőhet, azonban gondoljuk csak át! Az ominózus emlék óta hányszor viseltük azt a ruhát? Ha a válaszunk az, hogy talán azóta egyszer sem, vagy csak nagyon ritkán vettük magunkra, érdemes a megváláson gondolkodni. Sőt mi több, azonnal zsákban a helyük. Csak a helyet foglalják, és az emlékek nem tárgyakhoz kötöttek, azok bennünk lakoznak.

Vegyük sorra a szekrény tartalmát. Gondoljuk végig egyenként, hogy az épp aktuális, kezünkben lévő viselet volt-e rajtunk az elmúlt egy évben. Az alkalmi viseletek más kategóriát képviselnek, azokkal lazább bánásmód szükséges, ugyanis nem minden évünk zsúfolt olyan programokkal, ahová kisestélyit, nagyon elegáns öltözéket veszünk magunkra. Ezekből is érdemes azért szelektálni a nagyon régi, már biztos nem viselendő darabokat.

Mindenképp meg kell szabadulni azoktól a ruháktól, amelyek egykor kedvenceink voltak, de az idő eltelt felettük, elkopott az anyaguk, elnyűttek. Válogassuk ki a kopott, agyonhasznált darabokat és tekintsünk azokra úgy, hogy otthoni viseletnek használnánk-e? Munkából hazaérve mindenki szívesen vetkőzik át egy kényelmesebb, otthon öltözékre, de a lyukas, szakadt darabok még otthoni viseletként sem állják meg a helyüket. Ugye, hogy még otthonra is ciki? Akkor egyértelműen a zsákban a helyük, a többi között. Ez érvényes a cipőkre és a fehérneműkre is. Kopott, kinyúlt, kényelmetlen? Ne foglalja a helyet!

Meg kell válni azoktól a daraboktól is, amelyeket talán saját magunk vásároltunk egy meggondolatlan pillanatban, mégsem viseltünk azóta sem. Talán még az árcédula is rajta van, de valahogy mindig úgy éreztük, mintha idegen viselet lenne az. Nem is a mi stílusunk, és nem is illik hozzánk sőt semmi mással nem tudnánk kombinálni, hogy egy jó szettet kihozzunk abból.

Az összegyűjtött ruhákat el lehet adományozni arra rászorulóknak, akiknek ezzel nagy örömet is okozhatunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)