Jump to content

Ha monitor előtt töltöd az ebédidőt is, akkor azt tedd egészen másképp

2018. 11. 01. 13:41

Az irodai munkát végzők az ebédet kétféleképp fogyasztják el. Vagy elmennek egy közeli boltba, kifőzdébe, hogy vásároljanak maguknak valamit, vagy pedig a hozott/rendelt ételt a helyükön ülve fogyasztják el. (X)

A társas kapcsolatok javítására is alkalmas lehet az ebédszünet, valamint némi mozgásra is invitálja a dolgozókat. Az ülő munka számos egészségügyi kockázattal járhat, ezért óránként fel kellene állni és megmozgatni a zsibbadt végtagokat. Az ebédszünet tehát némi mozgásra is késztet minket. Feltéve, hogy milyen lehetőségeket látunk ebben a néhány perces, munka mentes időben. Vannak, akik élnek azzal a lehetőséggel, hogy felálljanak helyükről, kollégáikkal beszélgessenek és elfogyasszák az ebédjüket, mások kerülik a munkatársakkal való érintkezést, és a helyükön maradnak. A technika fejődésével megjelent annak a lehetősége, hogy zsebben hordjuk a világhálót. Néhány gombnyomással, a telefonról, vagy a számítógépről megrendelhetjük az ebédünket. Ha nem hoztunk otthonról ebédet, ha nincs ahhoz kedvünk, hogy a közeli boltot felkeressük és vásároljunk valamit, akkor sem fenyeget az éhenhalás veszélye az internetnek hála.

Túlterhelt világban élünk, és sokan fogyasztják el ebédjüket a monitor előtt. Megfosztják magukat attól, hogy egy kis időre kiszakadjanak a munkakörnyezetükből és a munka világából. Márpedig senki sem képes teljes koncentrációban nyolc órán keresztül a munkájára figyelni, így szüneteket kellene beiktatni. Napjaink javát a munkahelyünkön töltjük, így az ottani étkezés alapvető igényünk és jogunk.

A világ az új technika adta lehetőségeket kezdi használni, és ez minket is beszippantott. Azért nem állunk fel a gép elől, mert annyira leköt a munkánk? Lehetséges, de enni szükséges, mert csak így vagyunk képesek jól teljesíteni, a feladatra koncentrálni. Azért nem állunk fel a székünkből, mert ennyire ellustultunk?

Ha formában szeretnél lenni, akkor legyél figyelmesebb és igényesebb magaddal, figyelj oda az étkezésedre. Ne csak kihasználd a szervezetedet, hanem gondoskodj az energiaellátásról. Lehet az egy tartalmas, finomsággal megtöltött SPAR enjoy. szendvics, vagy egy különleges, laktató saláta. Ha nem hagyod el az íróasztalodat, akkor sem kell a gép elé roskadva töltened az ebédre szánt idődet. Szellőztesd ki az irodát, végezz néhány gyakorlatot, amellyel megmozgatod a végtagjaidat, nyakadat.

Ha az időjárás kicsal a természetbe, akkor keress a munkahelyedhez közel egy parkos területet. Néhány perces séta feltölthet erővel és kedvvel, még egy SPAR enjoy. szendvicset is nagyobb élvezettel fogyaszthatsz el a szabadban.

(Forrás: Szerkesztőség)