Jump to content

Büdösek és zúgnak, küzdünk a poloskákkal

2018. 10. 12. 19:00

Az internetet ellepték a poloskainvázióról szóló hírek és cikkek, és sokan tapasztalhatják mindezt a valóságban is. Nem lehet kinyitni úgy az ablakot, hogy néhány kéretlen látogatóval ne kelljen megküzdenünk.

A jelenlétük is elég ahhoz, hogy bosszankodjunk, hiszen a fény felé törekvő állatok a televízió fényére is mozgásba lendülnek, és ez egyenlő azzal, hogy az idegesítő zümmögő hangot hallassák, valamint azt, ahogy a mennyezethez, falhoz csapódnak reptükben. Elég csak látni ezeket a kéretlen rovarokat, utáljuk a zúgásukat, de még inkább megfogni. Nem is szívesen tesszük, mer a veszély esetén büdöset árasztó rovarhoz senkinek sincs gusztusa. Nemcsak az emberek utálják a poloskák szagát, de természetes ellenségük sem nagyon akad, így aztán kedvükre szaporodhatnak. Ezek a büdös jószágok igyekeznek magunknak téli menedéket keresni, és ezt megtalálják a mi otthonunkban, vagy annak környékén. Ez az oka az inváziónak.

Nem bogarakról van szó, de a népies elnevezésük mégis a büdösbogár, amely szónak az első fele igenis illik rájuk. Veszély esetén ugyanis jellegzetesen büdös váladékot lövellnek ki bűzmirigyükből. Ez a szag mintha beleinná magát az orrunkba, az otthonunkba. Mindenképp el szeretnénk kerülni a velük való találkozást, ám ez nehéz feladat. Hazánkban is élnek őshonos poloskafajok, de azok jelenlétét szinte észre sem vesszük. Amivel most vagyunk kénytelenek szembesülni, azok olyan rovarok, amelyet magunknak köszönhetünk, hiszen tevékenységeink során hurcoltuk be Ázsiából. Így már megtalálható Magyarországon is a vándorpoloska — igazán nagy vándornak tűnik — és az ázsiai márványpoloska is. A két, behurcolt, nem őshonos poloska csak nem olyan túl rég tűnt fel hazánkban, de természetes ellenfél híján túlságosan eredményesen elszaporodtak.

Habár igyekeznek az otthonunkba behúzódni a hideg elől, valójában saját magukat ítélik halálra, mert a száraz és meleg levegő egyáltalán nem kedvező számukra, elpusztulnak. Az embernek csak kellemetlenséget okoznak jelenlétükkel és szagukkal, ránk nézve amúgy ártalmatlanok, de a mezőgazdaságban jelentős kárt tesznek. A kis konyhakertekben ugyanúgy megérzik a poloskák jelenlétét, mint a nagy és művelt földterületeken.

Otthonunkban tett látogatásuk idegesítő, és mivel senki nem szívesen fogadja a hívatlan vendégeket mindent megteszünk, hogy kitessékeljük onnan. Az óvatosabbak papír zsebkendővel fogják meg és a kellemetlen szag elkerülése érdekében egyenesen a vécében landol a zsebkendő poloskától együtt, hogy ne legyen mód a szaporodásra sem. Eggyel kevesebb. Mások hasonló technikával — a merészebbje zsebkendő nélkül — megfogja a rovart és kihajítja, ezzel ugyan megszabadul egy vendégtől, de így annak is teret enged, hogy tovább erősödjön a poloska populáció. Végzetes megoldást az jelent, ha zacskóba gyűjtjük az otthonunkban összegyűlt rovarokat, majd a zacskóra taposunk. A szag nem jut ki a zacskóból, a rovarok pedig elpusztulnak. A poloska elleni természetes védekezésnek a szúnyogháló bizonyul, de ez sem nyújthat maximális védelmet, mert az apró réseken is képesek bepréselni magukat. Az eldobható porzsákkal rendelkező porszívóval még hatékonyabb védelmet kapunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)