Jump to content

Miért gyakoribb az alvászavar a nők esetében?

2018. 03. 13. 11:23
 
A nők alvásminőségének romlása többnyire a várandóssággal kezdődik, a gyerekszülés után folytatódik és hosszú évekig tart, majd mire végre jól aludnának, már el is érték az alvászavaros menopauza időszakát.
 
 

Talán nem is szorul különsebb magyaráztra az a tény, hogy miért alszanak rosszul a nők.  Az első jelentős változást a várandósság hozza annak megannyi, szó szerint a női szervekre nehezedő súlyával.  Persze ez mindenkinél másképp jelentkezhet, de általánosságban elmondható:  a szülés közeledte fordított arányosságban áll az elegendő és jó minőségű alvás mennyiségével.

És ez még csak a bemelegítés, hiszen a szülés után a helyzet drasztikusan változik meg.  Egy újdonsült anyuka talán el sem hiszi, hogy lesz még olyan időszak az életében, amikor ki tudja magát aludni. Amikor nem gyereksírásra, nyöszörgésre, anya szörnyek vannak az ágyam alatt! visításra ébred majd fel. Pedig lesz, csak addig hosszú-hosszú évek telnek még el. Mert míg kicsi a gyerek, addig főként a betegségek miatt kell egy anyának virrasztania, később a színtiszta aggódás okozza az alvásmegvonást, ami a kamaszok éjszakai bulizási szokásaival van szoros összefüggésben.

Amennyiben pedig már mindenen túljut egy nő, és kis túlzással, már épp kezdene újra nyugodtan aludni, újabb szakaszhoz, a menopauza időszakához érkezik. A változókorhoz, amelynek jellegzetes kísérőtünete az alvászavar. A hormonális változásokkal csökken a mélyalvás mennyisége,  az alvás felszínesebbé válik,  és megnő az éjszakai felébredések száma.
A hőhullámok okozta  éjszakai izzadás ugyan csak pár percig tarthat, de akár óránkénti éberedést is jelenthet. A rossz alvás, a kialvatlanság, a fáradtság pedig még rosszabb másnapot eredményezhet, ingerlékenységet és depressziót válthat ki.

Azonban a változókori alvászavarok a mindennapi esti rutinnal (azonos időben való lefekvés, az elalvás előtt egy órával langyos vízzel való zuhanyozás, a hálószoba hőmérsékletének ellenőrzése, jótékony hatású gyógyteák ivása, végső esetben gyógyszerek szedése) javíthatók. Szóval azért még van esély arra, hogy idővel egy nő is jól aludjon!

(Forrás: marmalade.co.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com)