Sokaknak kell szembesülniük családtagjuk, szeretteik súlyos, gyógyíthatatlan betegségével. Olykor már az orvosok is csak a fájdalom csillapításában, valamint az emberi méltóság megtartásában tudnak némileg segíteni. A betegségek egy része nagy fájdalmakkal jár, szenved a beteg és szenvednek az őt leépülni látó hozzátartozók is. Ha nem is hagyja el a szájukat az a mondat, hogy jobb lenne, ha egy szer beadásával szépen csendben elaludna a beteg, mégis gondolunk rá. Nincs annál rosszabb és fájdalmasabb, mint tehetetlenül nézni, amint egy azelőtt életerős, életigenlő személy feladja a küzdelmet. Ezt látván az eutanázia gondolata is felsejlik bennünk, és magában a betegben is. Az orvosok olykor már csak a fájdalom csillapításában tudnak a betegnek segíteni, de vajon tényleg teljesen megszünteti az a fájdalmat? Az már nem része némileg a halálba segítésnek?
Egy immunológus szakember megfogalmazása szerint az eutanázia nem más, mint orvosi értelemben gyógyíthatatlan, nagy fájdalommal járó betegség megléte során a beteget passzívan vagy aktívan a halálba segíteni. Minden fájdalomcsillapítás ellenére is érezhet a beteg nagy fájdalmakat, egy bizonyos szint felett a fájdalomcsillapító adagolása már eutanáziának minősíthető. A hazai egészségügy állapota ismerten rossz, ezért a halálos betegségben szenvedők nem is kapnak meg minden segítséget abban, hogy fájdalmaik enyhüljenek. Nincs rá keret. Amikor már az orvostudomány is lemond egy betegről, akkor már szeretteik csak a csodában, vagy pedig a gyors és minél könnyebb távozásban reménykednek. Az egészségügyi intézmények keretei között a betegek minimumellátása biztosított, de a lelki támogatásra se idő, se kapacitás nincs. Azért általánosítani sem lehet, mert mégiscsak akadnak olyan emberek, akik gyógyítani, ápolni akarnak arra szorulókat. Már az ilyen hozzáállással is sokat segíthetnek a betegeken és a családtagokon is. Azt is el kell fogadni, hogy az élet velejárója a halál, amit senki nem kerülhet el. A szenvedés lehet a halált megelőző időszak, azonban az a lényeg, hogy azt elviselhetővé lehessen tenni. Éppen ezért nem kell senkit sem a halálba küldeni, azonban itt tartani sem. Fontos, hogy olyan szeretet, és olyan emberek vegyék körbe a beteget, akik lelki támaszként szolgálnak a szenvedésében.
Van az eutanáziának egy olyan vonulata is, amikor önzésről van szó. A szenvedő beteg látványa kikészítheti a családtagokat, de csak azért a halálba segíteni valakit, hogy a szenvedést lerövidítsék, önzőség.
Sok beteg találja meg az utat Istenhez halálos ágyán. Ez egyfajta elfogadása annak, ami elkerülhetetlen, eleve elrendeltetett. Az eutanázia és az elengedés között van valahol az, amit az embernek meg kellene élnie, és elfogadnia. A legtöbb és legjobb, amit a hozzátartozók tehetnek, hogy segítő szeretetükkel támogatják a beteget, a szakemberek pedig megadják emellé a szükséges fájdalomcsillapítást.
