Légkondicionálóval ellátott épületek, helyiségek, ventilátor, hideg italok, árnyék, strandolás. Mi a közös bennük? Természetesen az, hogy lehűtenek bennünket. Amit magunknál is tarthatunk, és bármikor elővehetünk táskánkból, hogy hűtsünk, az vagy egy palack hideg ásványvíz, vagy pedig egy legyező. Nem ciki előhúzni egy levegőt kicsit megforgató legyezőt. A hőség idején lehet akár alaptartozéka a táskánknak egy ilyen eszköz, amelyet már több ezer évvel ezelőtt kitaláltak és használtak.

Az utókorra maradt művészeti alkotásokból tudjuk, hogy már nagyon régen használja az ember a legyezőt. Kezdetben természet adta anyagokat használták fel ehhez azért, hogy a funkciójukat betöltsék a legyezők, később pedig már egyre tovább csinosították a legyezőket és egyre különlegesebb darabokkal álltak elő.

Kitalálásának köze volt a test hűsítéséhez is, de használták a tűz életben tartásához, elkergették a rovarokat, védekeztek velük a napsugár ellen, és használták rendezvényeken, szertartásokon. Már az ókori kultúrák legyezték magukat, az egyiptomi, valamint perzsa falfestményeken is előfordultak furcsa kinézetű legyezők.

A kezdetekben egyáltalán nem olyan alakot öltöttek a legyezők, mint amit most is a kezünkben tarthatunk. Az ókorban leginkább növényi levelek alkották a legyezőket, de a kínaiak és a japánok díszesre festett papírból készítették. Volt hosszú tollakból állók, és eleinte ezek az eszközök nem voltak összecsukhatóak. Japánban a rangtól függően más anyagból álló legyezőket használtak. A legyező a japán kultúra egyik jelképévé, elemévé vált. A levegő forgatásán túl sok mindent kifejezhettek vele. A társadalmi érintkezés, az etikett, különböző közlések eszköze volt.

Európába úgy kerültek be a legyezők, hogy a Japánt és Kínát megjárt üzletemberek, hittérítők behozták. Ezek nagyon míves darabok voltak, mert anyagát tekintve is kagylóhéjból vagy elefántcsontból készültek. A vázat aprólékos faragással díszítették, arannyal vonták be, drágakövekkel ékesítették. A lapjára pedig különböző témákat festettek művészek. Mondhatni, hogy úri móka volt egy legyező, akárki nem engedhette meg magának.

Az összehajtható legyezők kora a XVI. századtól jött el. Akkor vált ez a fajta Európában is általánosabbá. A legyező az európai népek gazdagabb, elitebb rétegeiben státusszimbólummá nőtte ki magát, mint ahogy írtuk már, sok mester dolgozott azon, hogy az úri kezek közé minél díszesebb, pompásabb és drágább legyezők kerülhessenek. A nemesség asszonyai úgy használták a legyezőt, mint öltözködésük egy fontos kiegészítőjét. Mivel mindennapi életük eszköze volt, így nemcsak a levegő hűtésében találták meg a hasznát, hanem felhasználták ismerkedés, flörtölés, társalgás során is.

Ami a gazdagoknak lehetséges volt, az a szegényebb emberek számára elérhetetlen volt. Ez így volt a XVIII. századig, amikor már a közemberek is hozzáférhettek legyezőkhöz, még ha azok a darabok kevésbé voltak különlegesek, drágák.